Tervezzünk jó előre

Tudom, hogy mindig csak ajánlok, de hát annyi érdekes, jó dolog történik körülöttünk, hogy nincs más választásom. Most két időben nagyon távoli programra hívnám fel a figyelmét mindenkinek. Természetesen zenéről van szó és természetesen kihagyhatatlan mindkettő.

Először is: augusztus 6.a és 9.e között, immár negyedik alkalommal lesz megtartva az Off Fesztivál, a dél-lengyelországi Myslowicében. Ezen a rendezvényen (amely tökéletesen reprezentálja egyrészt a lengyelek remek zenei ízlését, másrészt a mi fájdalmas lemaradásunkat ezen a téren) hihetetlenül olcsón hallgathatunk meg hihetetlenül jó fellépőket, idén a négynapos jegy mindössze 150 zlotyba, jelenlegi árfolyamon kb. 10500 forintba fog kerülni, ami ugye majdnem megegyezik egy Sziget napijegy árával, felhozatalában azonban jócskán ráver a mi nagy közép-kelet európai vurstlinkra (aminek persze megvannak a maga előnyei). Tavaly már volt szerencsém részt venni a fesztiválon, és ugyan már akkor is volt néhány nagy név (többek között: Mogwai, British Sea Power, Of Montreal, Clinic stb.. plusz egy legenda James Chance, na meg levezetésnek egy Iron & Wine koncert) idén úgy tűnik még ennél is többre számíthatunk. Az eddigi, hivatalosan bejelentett fellépők között ugyanis ott van a már-már legendás, pszichedelikus és space-rock jelzőkkel ellátott Spiritualized (myspace, last.fm), a zenei sajtó által imádott, nagyratörő, power-popos gitárzenében utazó The National (myspace, last.fm), az idén harmadik lemezét megjelentetett, „post-pop-punk” The Thermals (myspace, last.fm), a hardcore-punkot valami iszonyatos energiával és egészen frissen játszó Fucked Up (myspace, last.fm), a hasonlóképp erőteljes, zenei stílusokat keverő Crystal Antlers (myspace, last.fm) vagy épp a hipnotikus minimál technot készítő, svéd The Field (myspace, last.fm) is. Mindez pedig még messze nem minden, az eddigi névsor a fesztivál hivatalos lapján olvasható. Közben pedig a last.fm-en folyamatosan jelennek meg az új nevek, nemrég például a teljesen széttorzított, punkos surf-rockot játszó Wavves (myspace, last.fm) került fel a listára. De ez még korántsem a teljes line-up. Egészen elképesztő az ár-érték arány ezen a fesztiválon (már bocs ezért a kifejezésért, de akár úgy is mondhatnánk, hogy baromi olcsó egy adag jóérzés). Ráadásul itt még azon sem kell aggódni, hogy lemaradunk valamiről, ugyanis (már ha megmarad az eddigi rendszer) a három nagyobb színpad közül mindig csak az egyiken szól a zene. Nincs tehát más hátra, menni kell tényleg. UPDATE I: A négynapos jegy már el is fogyott, de ez szerencsére, csak a Tiny Vipers nevű (egyébként nagyon jó) singer-songwriter hölgyről való lemaradást jelenti. UPDATE II: A Wavves koncert elmaradására nagy esély van, tekintettel arra, hogy lemondták az európai turnéjukat, miután a barcelonai Primavera fesztiválon Nathan Williams (lényegében maga a Wavves) teljesen hülyét csinált magából (részletek itt olvashatóak).

A másik hír már Magyarországhoz kapcsolódik, és egyébként sokkal örömtelibb, mint az előző. Augusztus 31.én ugyanis, a Budapest Sportarénában először lép fel kishazánkban Leonard Cohen (magyarul róla itt meg itt). Most előre figyelmeztetek mindenkit, hogy nagyon elfogult ajnározás következik, én ugyanis részben a kanadai mester dalain nőttem fel. A munkásságát először íróként kezdő Cohen meglehetősen idősen, 33 évesen adta ki első lemezét 1967-ben Songs of Leonard Cohen címmel (igen, már 75 éves az öreg), amelyen nagyrészt az egyszál gitáros, singer-songwriter Cohent előtérbe állító dalok találhatóak emberi kapcsolatokról, vallásról, fájdalomról, tehát azokról a témákról, amikről a dalai nagy része szól mind a mai napig.

Zeneileg ez a vonal egészen a Phil Spector által tönkrevágott, 1977-es Death of a Ladies Man-ig megmaradt (bár már az azt megelőző, beszédes New Skin for the Old Ceremony-n is kezdett eltávolodni a korai, puritánabb hangzástól). Ezek után keveset hallatott magáról (egy, nem túl erős albuma jelent csupán meg ekkoriban), hogy aztán egy kis ugrással az 1984-es Various Positionnel és az azon szereplő, kivételesen gyönyörű (és azóta százak által feldolgozott) Hallelujah című opusszal megkezdje második fontos alkotói korszakát, amit ezen kívűl az I’m Your Man (1988) és a The Future (1992) lemezek fémjeleznek. Ezeken az albumokon sokkal színesebb, a korszak változásaira reagáló zenei megoldások, hangszerelés található (sok szintetizátor, női vokál előtérbe helyezése), Cohen hangja pedig a korai magas hangfekvésből jóval mélyebbre már-már Tom Waitses mélységekbe került. Aztán következett egy újabb szünet (konkrétan egy öt éves pihenő, és/vagy útkeresés egy Zen buddhista központban), minek utána 2001-ben kiadta új lemezét, Ten New Songs címmel, ami ha (egy-két dalt leszámítva) nem is tör fel olyan magasságokba, mint mondjuk az I’m Your Man, de nagyon erős album, ami szintén elmondható a 2004-es Dear Heatherről is. Azóta új lemez nincs, van viszont helyette világkörüli turné, amit egyesek szerint a mester pénzügyi nehézségi indokoltak (amit pedig menedzsere azzal, hogy megkopasztotta 5 millió dollárral), de végül is az ok lényegtelen. A lényeg az, hogy végre élőben láthatjuk és hallhatjuk ezt a 75 éves énekes-dalszerzőt, aki valóban azon kevés előadók közé tartozik, akik nélkül teljesen másképp festene a mai, tágan értelmezett könnyűzene világa. Neki még talán egy haknit is megbocsátanánk, de az eddigi visszajelzések szerint ettől nem kell tartanunk. Valószínűleg egy felejthetetlen este lesz. És akkor a pont az i-n, minden idők egyik leggyönyörűbb száma, amit csak ilyen gagyi, lemezborítós videóban embeddelek ide, mert az élő verzió épp annyival gyengébb, amennyivel több hangszer van benne (felhívnám a figyelmet a szövegre):