Programajánlunk: július 6. - július 19.

Itt van, megjött Légyottunk második kiadása, úgyhogy készüljetek egy szép, nagy adag kultúrális mixre (persze annyira nem lesz mix, nagyrészt zenéről lesz szó, de azért próbálom minél jobban kitágítani a látóköröm).

Kezdjük a pécsi Rockmaratonnal, ami július 6-12.-ig tart majd, a szokásos helyszínen a Malomvölgyben. Aki szeret sokat headbengelni, és/vagy pogozni, illetve nem zavarja a totális igénytelenség annak ott a helye. Mondjuk fellép két punk legenda, a UK Subs és a GBH is, ez valamennyire emeli a fesztivál értékét, de azért túlságosan nem. Szintén fesztivál, de az előbbi szöges ellentéte a július 9-én kezdődő Balaton Sound, amiről sok új információt nem nagyon lehet elmondani, a felhozatal tartalmaz pár (különböző indokok miatt) izgalmas előadót, de aki eddig nem vett bérletet, az már nem is fog tudni (max. az eredeti ár többszöröséért a helyszínen), sőt a legújabb információk szerint már a pénteki napijegyek is mind elfogytak.
Fesztiválfronton a következő két hétben lesz még a tokaji Hegyalja fesztivál, ami rendhagyó módon ötvözi a Rockmaraton igénytelenségét a VOLTos hangulattal. Fellépők között pedig a legnagyobb név egyértelműen a Machine Head, de lesz még Basement Jaxx, Faithless, Adam Freeland stb...

Szintén 15.én indul a veszprémi Utcazene, ami amellett, hogy ingyenes az egyik leghangulatosabb fesztivál egész nyáron. Igazi nagy névvel itt nem lehet számolni, "csak" a szokásos magyar előadókkal (Quimby, Heaven Street Seven, Kistehén stb..), de itt nem is ez a lényeg, hanem a fesztivál ideje alatt minden nap fellépő, többnyire ismeretlen egyszálgitárosok, fúvosok és mindenféle zenekarok. Aki igazán pihenni szeretne egy jót, úgy, hogy közben még jó zenét is hallhat, az semmiképp ne hagyja ki.

Persze van ám élet a fesztiválokon túl is, nem is akármilyen. 7.én Szegeden a Garabonciásban fellép a The Nunchaks nevű, francia garázs-punk banda. Egész ígéretesek a myspace-ük szerint. 9-én még nagyobb zúzás várható Pesten a Dürerben, ahol a nemzetközi kritikusok nagy kedvence, a post-hardcoret játszó, kanadai Fucked Up fog fellépni. Ez pedig tényleg kihagyhatatlannak ígérkezik. De ha valaki nem akarja, hogy részese legyen ehhez hasonló őrületnek (bár ezt nehezen értem meg), az elmehet a jazzes, bluesos, rockos Mike Stern Bandre a Millenárisba. Aztán szintén a Millenárisban lesz a két hetes intervallum talán leglényegesebb pillanata, David Byrne fellépése. A Talking Headssel a punk utáni időszak (postpunkot is túlélő) egyik legfontosabb együttesét létrehozó Byrne a hangminta alapú zenék készítésében is úttörőnek számít, Brian Enoval közösen kiadott, My Life in the Bush of Ghosts című, 1981-es lemeze kapcsán (amelynek kvázi második része épp tavaly jelent meg). Az 57 éves zseni koncertjével mindössze egy baj van, hogy a legolcsóbb jegy is 8900 forint. Azonban ha valaki nem rokkan bele egy ekkora kiadásba (vagyis nem csóró egyetemista, mint én) az mindenképp menjen el, mert nem mindennapi élményben lesz része. A koncertlista lezárásaként pedig álljon itt egy videó B.B. Kingtől. Az immár 84. életévét taposó blueslegenda 16.án fog fellépni a Sportarénában. Azt hiszem ennél többet pedig fölösleges is mondani.

Persze lehet ám mozizni is, amit én legszívesebben Pécsen tennék meg az Apollóban, ahol egész júliusban 500 forintért lehet majd megnézni egy speciálisan az art-mozi 5 éves szülinapjára összeállított válogatás minden darabját. Persze megértem, hogy valaki a cinema cityt szereti, az menjen el és nézze meg 10.étől Sacha Baron Cohen legújabb agymenését, a Brünot (vagy legalább olvassa el kedvenc buzi, osztrák divatőrültünkkel ezt a mélyinterjút). Mondjuk én kétlem, hogy lehet olyan jó, mint a Borat nagyfilm, de minden előfordulhat. És még annyit a mozikhoz, hogy 17.én startol a tengerentúlon a 500 days of Summer című, jobbnál-jobb zenékkel tarkított film, amit jobb híján romantikus vígjátéknak lehetne besorolni. Persze senkit nem bíztatnék rá, hogy repüljön ki USA-ba a premierre, de mivel valószínűleg nálunk úgysem kerül a mozikba, ezért ugye különböző úton-módon kell majd hozzájutni, lehetőleg minél hamarabb. Én mindenesetre nagyon várom, és Zooey Deschanelt kérném karácsonyra. Köszönöm.

Na de adózzunk a sajnálatosan még mindig használt kifejezés, a magaskultúra oltárán. Menjünk el a Robert Capa kiállításra a Ludwigba, mert zseniális, vagy lehetünk alternatívabbak és megnézhetjük Halász Péter kiállítását az ACB galériában. Előbbit megtehetjük októberig, utóbbi azonban csak 17.éig lesz látható, azzal tehát sietni kell. A színházak pedig (legalábbis azok, amelyeket érdekesebbnek tartok) nyári szünetre mentek, úgyhogy, aki akar az performancekodjon kedvére, vagy nézzen meg egy Gárdatüntetést, egyaránt nagy élményben lesz része. De a következő két hétben igazából az sem jár rosszul, aki csak otthon ül és nézi a Tour de Francet, ami vitathatatlanul a világ legjobb sporteseményei között van.

Programajánlunk: június 22. - július 5.

Nekem lett tisztem bejelenteni, hogy a Mocsok Kultúr Torzó elindítja a kis saját szubjektíven válogatott programajánlóját. Úgy döntöttünk a kollégákkal/barátokkal/elvtársakkal (megfelelőt aláhúzni), hogy két hetes turnusokra osztjuk az évet és mint váltófutók kéthetente adjuk át egymásnak a stafétát a Mocsok programajánló szerkesztői székében. Jesz, totális képzavar!

Az természetes, hogy egy ember nem lehet az ország összes pontján történő dologban up-to-date, ezért bármilyen később jövő információt szívesen fogadunk és beépítünk az éppen aktuális programajánlóba, ami pár napon belül kap egy olyan gyönyörű baloldali ikont, mint a tumblr oldalunk. Szóval elég lesz csak arra kattintani és két hétre előre láthattok főleg Budapest kulturális életébe, de igyekszünk a vidéki történéseket is feltérképezni.

Álljon itt most az első a sok közül. A vizsgaidőszak lassan befejeződik mindenkinek, kiürül a főváros a koranyári nyaralók miatt, kisebb városokba utazunk fesztiválozni, strand, bambi, stb. Persze így se maradunk programok nélkül, mehetünk popcornt zabálni klimatizált plázamozikba, kortárs múzeumokba menekülhetünk az eső elől, és ha nem lenne elég a hőség az Erzsébet tér „pázsitján”, akkor bevonulhatunk tömött koncertekre.

A mai napon, azaz 22-én, hétfőn egy érdekes dolognak lehetünk tanúi a Petőfi Irodalmi Múzeumban a múzeum 2009-es Nyári Fesztiválján. Ferenczi György (igen, a herflis), a Rackajam (igen, az új formációja) és Kossuth-szakállas honleányok (Bálint Tünde, Gulyás Réka, Pilárii Lili Eszter) előadják a magyar irodalomtörténet egyik legtúlértékeltebb költőjének verseit a maguk egyedi, bluesos, rockos folkos módján. Állítólag igazi magyar világszám. Érdemes megnézni, bár a 2 200 kőkemény magyar forint párakat elrémiszthet.

Kedden újra itt van brit Bonanza Banzai. A gyengélkedő Dave Gahan vezette Depeche Mode 3 éve koncertezett legutoljára az Arénában és most újra itt vannak a Sound of the Universe c. lemezüket turnéztatják, amiről az első kislemezhez, a Wronghoz hosszas hetek után szoktam csak hozzá, erre jöttek az új maxival, ami totálisan elbizonytalanított. Így én nem veszek részt a koncerten, pedig a nagy klasszikusokért szívesen elmennék. Majd elolvasok róla egy beszámolót, aztán szomorkodok három évig, amikor majd talán ráveszem magam, hogy élőben lássam a Gahanéket. (Jegyár: 9 900 Ft-tól 18 500 Ft-ig, ami a kiemelt állóhelyekre szól).

Elég ritka esett, hogy a Gödörben 5 000 forint legyen a jegy, vagy legalább is, amikor én legutóbb voltam, akkor még az elképzelhetetlen lett volna, hogy akár egy Sergent Garciaért kis Harcsa Veronikával fűszerezve ennyi pénzt elkérjenek. Jobb, ha hallgatunk valami kellemeset, mígnem 23-a éjfélt nem üt az óra és elkeződődik Steven Spielberg egyik legjobb befektetése a Transformers: A bukottak bosszúja. Lehet csak én várom ilyen gyereki lelkesedéssel ezt a dolgot, de elvileg ez lesz az idei nyár legtökösebb blockbustere (és már láttunk két várományost). Remélem nem veszti el azt a bizonyos iditozmusát, amit az elsőt is olyanná tette, mintha egy home-videot néznénk egy kisgyerekről, aki egymásnak ugrasztja játékrobotait szorgosan nyomkodva rajtuk a hangkiadásért felelős gombot. Csak persze több a CGI. Persze, aki nem akar fennmaradni sokáig az másnap még megnézheti nyugodtan.

De csütörtökre akad két frankó tinci-tánci műsor. Az egyik egy angol blues énekes-gitáros a Dürer-kertben, a másik pedig a magyar absztrakt-kísérleti hiphop szcéna nagyágyúi az A38. Az Ian Siegal Band ezeröt és kültéri (természetesen rossz idő esetén bekerül), a Realistic Crew pedig egy lefogyasztható ötszázas ráadásnak szívhatjuk a Duna friss levegőjét.

25-én indul még a „20 év szabadság: Németország megköszöni” (Német Nagykövetség Budapest presents) c. rendezvény, ami a Berlini fal leomlásának 20. évfordulóját ünnepli. A kiállításokkal, filmekkel, színházi előadásokkal (magyarul vagy németül) koncertekkel tarkított program záróeseményeként szombaton, 27-én jön T.Raumschmiere a Városháza parkba (Yes, it’s free) , Nagával, Betával és az NVC csapatával (Subotage, Sinko) megtámogatva.

25-én kezdődik a Gödör klubban a 2009-es crosstalk videófesztivál, Spanyolország vendégszereplésével. Az ötnapos rendezvénysorozat a videóművészet népszerűsítését tűzte ki hazánkban. A spanyol videótermés végigböngészése mellett lehetőség van meghívott a vendégintézetek (finn, kölni, olasz) munkáit is megnézni vagy belehallgatni a kerekasztal-beszélgetésekbe. A kreatív elnevezésű csoportosítások között a cross-talksban a beküldött pályamunkákból láthatunk válogatást, a/z S (Ass?) elnevezésű részleg pedig kifejezetten diákok munkáiból csemegézett.

Hétvégére nem nagyon találtam érdekesebb programot, mint a múlt hét szombatról eső miatt elhalasztott Hadititok nevűt, de erről már úgyis mindenki tud, aki akart, sokan vannak, akik elfelejtenék. Mivel ilyen szegényesnek ítéltem a hétvégét, ezért összeraktam egy múzeumválogatást mindenkinek hétvégére, amiket érdemes megnézni. Július 5-ig látható még az egyik kedvenc fotográfusom kiállítása a lumúban. Anton Corbijn sztárfotós munkái rendes méretben tündökölnek végre. Június 29-ig, hétfőig lehet megtekinteni a Lengyel Intézet egyik érdekes tárlatát. Katarzyna Kmita népies elemeket vegyít szenzációs módon a modern ikonok képeivel, legyenek azok Walt Disney figurái, logók vagy egyszerűen csak modernkor emberének egyik típusa. Ja, és mindezt papírkivágásokon mutatja meg nekünk. A Műcsarnokba pedig szombat óta beköltözött egy vándorkiállítás, a Pillanatgépek. Németország és Sevilla között Magyarországon is kiállítják 35 jelentős kortárs művész alkotásait, így alkotva egy teljes „médiaművészeti és történeti kiállítást”. Augusztus 23-ig viszont ezt van idő meglátogatni, optikai trükkök, fikció-valóság játékok, ősképrögzítők. Mi kell még?

Július első napján pedig elindul a vándorlás a hűség városa felé, ugyanis kezdődik a sziget brand legcsaládiasabb hangulatú fesztiválja a Volt. A felhozatal eléggé sokszínű, bár szerintem a szétszórt talán jobban illene rá. Egyébként meg jó az eklektikusság, csak kevés lesz a 4 napig maradó ember. Elég nehezen fér meg egymás mellett Marilyn Manson, az Earth, Wind & Fire, Franz Ferdinand, Ákos meg Révész Sándor (special). A lényeg, hogy jót lehet bulizni, a csapból is Soproni folyik és gyakrabban kapsz magyar nyelvű választ, mint külfödit.

Aki még is csak itthon maradna, annak pénteken ajánlanám a fentebb méltatott NVC 5. születésnapi buliját a Mokka Cukkában. Az NVC rezidensek mind ott lesznek plusz még elhozzák magukkal az érdekes előéletű (chilei menekült fater-belga anya) Ramon Tapiát is, hogy együtt szolgáltassák az öt éve hálás közönségnek a talpalávalót.

2nd tanulság: tájékozódni több helyről.

Tervezzünk jó előre

Tudom, hogy mindig csak ajánlok, de hát annyi érdekes, jó dolog történik körülöttünk, hogy nincs más választásom. Most két időben nagyon távoli programra hívnám fel a figyelmét mindenkinek. Természetesen zenéről van szó és természetesen kihagyhatatlan mindkettő.

Először is: augusztus 6.a és 9.e között, immár negyedik alkalommal lesz megtartva az Off Fesztivál, a dél-lengyelországi Myslowicében. Ezen a rendezvényen (amely tökéletesen reprezentálja egyrészt a lengyelek remek zenei ízlését, másrészt a mi fájdalmas lemaradásunkat ezen a téren) hihetetlenül olcsón hallgathatunk meg hihetetlenül jó fellépőket, idén a négynapos jegy mindössze 150 zlotyba, jelenlegi árfolyamon kb. 10500 forintba fog kerülni, ami ugye majdnem megegyezik egy Sziget napijegy árával, felhozatalában azonban jócskán ráver a mi nagy közép-kelet európai vurstlinkra (aminek persze megvannak a maga előnyei). Tavaly már volt szerencsém részt venni a fesztiválon, és ugyan már akkor is volt néhány nagy név (többek között: Mogwai, British Sea Power, Of Montreal, Clinic stb.. plusz egy legenda James Chance, na meg levezetésnek egy Iron & Wine koncert) idén úgy tűnik még ennél is többre számíthatunk. Az eddigi, hivatalosan bejelentett fellépők között ugyanis ott van a már-már legendás, pszichedelikus és space-rock jelzőkkel ellátott Spiritualized (myspace, last.fm), a zenei sajtó által imádott, nagyratörő, power-popos gitárzenében utazó The National (myspace, last.fm), az idén harmadik lemezét megjelentetett, „post-pop-punk” The Thermals (myspace, last.fm), a hardcore-punkot valami iszonyatos energiával és egészen frissen játszó Fucked Up (myspace, last.fm), a hasonlóképp erőteljes, zenei stílusokat keverő Crystal Antlers (myspace, last.fm) vagy épp a hipnotikus minimál technot készítő, svéd The Field (myspace, last.fm) is. Mindez pedig még messze nem minden, az eddigi névsor a fesztivál hivatalos lapján olvasható. Közben pedig a last.fm-en folyamatosan jelennek meg az új nevek, nemrég például a teljesen széttorzított, punkos surf-rockot játszó Wavves (myspace, last.fm) került fel a listára. De ez még korántsem a teljes line-up. Egészen elképesztő az ár-érték arány ezen a fesztiválon (már bocs ezért a kifejezésért, de akár úgy is mondhatnánk, hogy baromi olcsó egy adag jóérzés). Ráadásul itt még azon sem kell aggódni, hogy lemaradunk valamiről, ugyanis (már ha megmarad az eddigi rendszer) a három nagyobb színpad közül mindig csak az egyiken szól a zene. Nincs tehát más hátra, menni kell tényleg. UPDATE I: A négynapos jegy már el is fogyott, de ez szerencsére, csak a Tiny Vipers nevű (egyébként nagyon jó) singer-songwriter hölgyről való lemaradást jelenti. UPDATE II: A Wavves koncert elmaradására nagy esély van, tekintettel arra, hogy lemondták az európai turnéjukat, miután a barcelonai Primavera fesztiválon Nathan Williams (lényegében maga a Wavves) teljesen hülyét csinált magából (részletek itt olvashatóak).

A másik hír már Magyarországhoz kapcsolódik, és egyébként sokkal örömtelibb, mint az előző. Augusztus 31.én ugyanis, a Budapest Sportarénában először lép fel kishazánkban Leonard Cohen (magyarul róla itt meg itt). Most előre figyelmeztetek mindenkit, hogy nagyon elfogult ajnározás következik, én ugyanis részben a kanadai mester dalain nőttem fel. A munkásságát először íróként kezdő Cohen meglehetősen idősen, 33 évesen adta ki első lemezét 1967-ben Songs of Leonard Cohen címmel (igen, már 75 éves az öreg), amelyen nagyrészt az egyszál gitáros, singer-songwriter Cohent előtérbe állító dalok találhatóak emberi kapcsolatokról, vallásról, fájdalomról, tehát azokról a témákról, amikről a dalai nagy része szól mind a mai napig.

Zeneileg ez a vonal egészen a Phil Spector által tönkrevágott, 1977-es Death of a Ladies Man-ig megmaradt (bár már az azt megelőző, beszédes New Skin for the Old Ceremony-n is kezdett eltávolodni a korai, puritánabb hangzástól). Ezek után keveset hallatott magáról (egy, nem túl erős albuma jelent csupán meg ekkoriban), hogy aztán egy kis ugrással az 1984-es Various Positionnel és az azon szereplő, kivételesen gyönyörű (és azóta százak által feldolgozott) Hallelujah című opusszal megkezdje második fontos alkotói korszakát, amit ezen kívűl az I’m Your Man (1988) és a The Future (1992) lemezek fémjeleznek. Ezeken az albumokon sokkal színesebb, a korszak változásaira reagáló zenei megoldások, hangszerelés található (sok szintetizátor, női vokál előtérbe helyezése), Cohen hangja pedig a korai magas hangfekvésből jóval mélyebbre már-már Tom Waitses mélységekbe került. Aztán következett egy újabb szünet (konkrétan egy öt éves pihenő, és/vagy útkeresés egy Zen buddhista központban), minek utána 2001-ben kiadta új lemezét, Ten New Songs címmel, ami ha (egy-két dalt leszámítva) nem is tör fel olyan magasságokba, mint mondjuk az I’m Your Man, de nagyon erős album, ami szintén elmondható a 2004-es Dear Heatherről is. Azóta új lemez nincs, van viszont helyette világkörüli turné, amit egyesek szerint a mester pénzügyi nehézségi indokoltak (amit pedig menedzsere azzal, hogy megkopasztotta 5 millió dollárral), de végül is az ok lényegtelen. A lényeg az, hogy végre élőben láthatjuk és hallhatjuk ezt a 75 éves énekes-dalszerzőt, aki valóban azon kevés előadók közé tartozik, akik nélkül teljesen másképp festene a mai, tágan értelmezett könnyűzene világa. Neki még talán egy haknit is megbocsátanánk, de az eddigi visszajelzések szerint ettől nem kell tartanunk. Valószínűleg egy felejthetetlen este lesz. És akkor a pont az i-n, minden idők egyik leggyönyörűbb száma, amit csak ilyen gagyi, lemezborítós videóban embeddelek ide, mert az élő verzió épp annyival gyengébb, amennyivel több hangszer van benne (felhívnám a figyelmet a szövegre):

A tizenkét éves hülyegyerek és két haverja - A Ruby Suns koncertje a Jazz Kocsmában

Tegnap este Szegeden, a Jazz Kocsmában lépett fel a The Ruby Suns és Skallander (ajánlót lásd róla itt), ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Ruby Suns alapítója és motorja, Ryan McPhun a Skallandert alkotó két zenésszel, Matthew Mitchellel és Bevan Smithhel először eljátszott az utóbbi zenekartól pár számot, majd saját formációja dalaiból egy bő egy órás szettet.

Igazából egy koncertélményt nagyon leegyszerűsítve két dolog határoz meg: a hangzás és az este hangulata. Utóbbi nekem mindig sokkal többet nyom a latba mint az előbbi (nagyon pocsékul kell szólnia ahhoz egy koncertnek, hogy elrontsa az estémet), és épp ezért lesz maradandó emlék számomra a Ruby Suns koncertje is.

Ugyanis maga a zene, be kell vallani, messze volt attól, amit úgy jellemeznénk, hogy "jól szólt". A vokált gyakorlatilag alig lehetett kihallani, és rendre volt egy-két hangszer, vagy hangminta, amiért túlságosan is fülelni kellett. Ez leginkább egyébként a Ruby Suns számok alatt volt érezhető, ahol a Ryan előtt lévő négy-öt különböző szerkentyűből előbukkanó hangok nyilvánvalóan túl szerteágazóak voltak, ahhoz, hogy a színpad(szerűségnél) lévő két hangfalból (a gitár, dob és szintetizátor mellett) rendesen kihallatszódjanak. Persze ez nem minden dalnál volt így, hanem mondjuk minden másodiknál. A koncert felét ugyanis a vidámabb, táncosabb (bizonyos körökben) slágerek tették ki, amikben a ritmus dominál, ami miatt nem volt zavaró, hogy a dob elnyomta a többi hangszert.

De még akkor is, ha az összetettebb harmóniák nem mindig jöttek ki igazán az estét megmentette két dolog. Először is maga a hely. Muszáj írnom róla egy pár sort, mert egyszerűen megérdemlik a srácok, akik csinálják. Alapjában egyetlen, nagyon kicsi helyiségből álló, füstös kis kávézó, amit viszont feldob a két fiatal pultos, akik egyben tulajdonosok is, és egész este baromi kedvesen, nyitottan, pörgősen vitték az egész helyet. Alkalmam volt beszélgetni velük és az a helyzet, hogy ha több ilyen söröző lenne, ilyen személyzettel, ilyen korrekt árakkal (300-ért teljesen vállalható a korsó Borsodi, plusz pirospont: egy százassal többért csapolt Staroprament is lehetett kapni) akkor egy sokkal boldogabb országban élnénk. És Pécsre is tessék végre egy olyan helyet csinálni, ahol vállalható gitárzene (pl: Yeah Yeah Yeahs) is szól a hangfalakból (nemcsak jazz meg hip-hop) rendes hangerőn (értsd: nem túl halkan és nem túl hangosan)!

A másik mentőövet pedig maguk a zenészek adták, különösen az a Ryan McPhun, aki annak ellenére, hogy játszott már a világ összes pontján, különböző fesztiválokon, eljött ide, Szegedre (mint megtudtam az ott élő Matthewnak köszönhetően), hogy fellépjen egy kb. 40 négyzetméternyi kocsmában 50 ember előtt. A baseball sapkájával és batikolt pólójával egy kb. tizenkét éves hülyegyerekre hajazó Ryan végig mosolyogva, a mindössze harmadik fellépésüket abszolváló Skallander-es haverjaival élő példáját adta annak, hogy így is lehet. Annyira jellemző volt az egész estére, amikor Ryan bemondta a mikrofonba, hogy tényleg pontban tízkor be kell-e fejezniük, amire a pultból érkezett a válasz: „Hát mondjuk mehet negyed tizenegyig”. Az ilyen családias klubkoncertek az ilyen pillanatok miatt teljesen egyediek. Az pedig már csak ennek az estének a kuriózuma volt, hogy olyan zenét hallhatott az a pár szerencsés ember, aki ott volt, amilyet jelenleg egyetlen magyar együttes sem játszik. A végén még az eleinte feszengő közönséget is sikerült megtáncoltatni a leginkább az Animal Collective legutóbbi lemezét idéző "pszichedelikus hippitechno"-s jammeléssel (volt egy rész, ami majdnem egy az egyben olyan volt, mint a Brothersport). Úgyhogy a hangulatra tényleg semmi panasz nem lehet.

Nagyon nagy élmény volt, és nagy szükség lenne arra, hogy ilyen és ehhez hasonló koncertek legalább havi rendszerességgel legyenek az országban, ami talán nem is olyan elképzelhetetlen. Csak a megfelelő embereknek meg kell találniuk a megfelelő zenészeket.

A koncerten készült képek itt megtekinthetőek. (A linket a Jazz Kocsma blogjáról loptam, a fotókat Egri Viktor készítette.)

Meglepőbbnél meglepőbb koncertek az országhatáron belül

Arról a furcsa, de mindenképp örömteli hírről számolhatok be, hogy belátható időn belül több olyan zenekar is fellép kishazánkban, akik nemcsak jók, hanem aktuálisak is, amely kitételre ugyan lehet azt mondani, hogy csak a zenebuzikat érdekli, de szerintem egy ország kulturális életének alapvető jellemzője, hogy milyen együttesek lépnek fel benne. (Nyilván ugyanez a helyzet a színházi élettel, vagy épp a festőművészettel kapcsolatban is, csakhogy míg mondjuk előbbiben van egy Krétakörünk addig a könnyűzenei életünk sajnos jócskán lemaradva kullog a kortárs elit mögött. Ezért olyan fontos, hogy minél több kurrens zenekar látogasson el hozzánk. Ez persze csak úgy lehetséges, ha vannak bátor koncertszervezők, hiszen ez - akár tetszik, akár nem - egy profitorientált ipar, ha nincs közönség akkor nem lesz következő koncert, persze ez egy önmagát gerjesztő, és gátló, nagyon sokrétű folyamat - minderről bővebben lásd ezt a remek cikket. Zárójel bezárva.)

Mostanában bizony úgy tűnik, hogy kezd pislákolni valami jó mélyen. Már nem először hallat magáról a RNR666 csoportosulás, akik most a TV Buddhas nevű rockduót hozzák el nekünk Budapestre, a Kamra Klubba, április 15-én, szerdán. Ez a két őrült izraeli nem először lép fel nálunk, szintén az RNRnek köszönhetően már koncerteztek a Blue River állóhajón novemberben. Akkor másnap a Tilos rádióban is zenéltek egyet, amelynek anyaga ezen a linken meghallgatható. A fiú-lány összetételből és a dob-gitár felállásból a White Stripesra asszociálhatnánk, de itt a delta blues és a country helyett inkább (saját meghatározásuk szerint) a Velvet Underground és a Black Sabbath hatása érzékelhető. Kellően zajos, kellően kísérleti, kellően groove-os zene. Nagyon rendben van. Mondjuk utazni nem fogok értük, de aki Pesten van aznap, ne hagyja ki.

Szintén a Kamrában lép fel egy nappal a TV Buddhas előtt a The Ruby Suns nevű, új-zélandi zenekar, akik a Beach Boys-féle napsütötte pop felől érkeztek. Azt feldobták mindenféle polinéz hangszerrel és női kórussal, és így létrehoztak két felhőtlenül boldog, egyszerűségében is izgalmas lemezt. Április 10-én, pénteken (azaz holnap), a szegedi Jazz Kocsmában is fellépnek, ami egyébként jóval előbb le volt fixálva, mint a pesti koncert (éljen a vidék), szegeden ráadásul ingyen lesz a buli, míg Pesten elkérnek érte 500 forintot (na nem mintha nem érné meg annyiért). Egy kis ízelítő a zenekarból itt, bár hozzánk elvileg duó felállásban érkeznek. Kíváncsi leszek abból mit tudnak majd kihozni. Mindkét estén egy honfitárs banda, a Skallander fog még fellépni velük, illetve utánuk a Lamantin DJ-k rakosgatnak lemezeket. Számomra kihagyhatatlan.

Még szintén áprilisban, 24.-én látogat Budapestre, a Sirályba, a Black Dice nevű, bő tíz éve létező, pszichedelikus-indie-elektronika-noise (?) formáció, amely jelzőkből az elmúlt pár évben szinte csak az elektronika maradt meg, annak is az erősen experimentális ága. Kezdetekben még negyed órás noise-punk attakokkal bombázták a nagyérdeműt, de aztán egyre inkább felfedezték maguknak az elektronikát, és a befogadhatóbb dallamokat is mint szervező erőt, ezzel együtt a különböző zenei oldalak pedig felfedezték maguknak az együttest, amely ma már igazán nagy névnek számít ebben a tágan vett kísérleti elektronikai szcénában. A Pitchfork így jellemezte hangzásukat a Broken Ear Record megjelenésekor: „tökéletes zene egy szintetikus senkiföldjén való stoppoláshoz, felszerelkezve elég oxigénnel és szárazkajával ahhoz, hogy túléljünk egy pár napos vándorlást a nitrogénnel telített atmoszférában”. Pécsieknek rossz hír, hogy épp a PEN alatt lesz, úgyhogy nagy dilemma, megszakítsuk e a négy napos önfeledt bulizást egy pesti kiruccanással. Majd eldől, annyi biztos, hogy ritkán jár mifelénk hozzájuk hasonló zenekar. Egy kis ízelítő belőlük a dallamosabb és zajosabb fajtából.

Végül, de nem utolsósorban egy időben távolibb koncertet is ajánlanék. A svéd I’m from Barcelona nevű 29(!) fős zenekar május 26.án lép fel az A38 hajón. Igazán egyszerű (csakhogy szakmázzunk, néhol már-már twee popos) zenét játszanak, amelynek különlegességét leginkább csak az együttes létszáma adja. Eddigi két lemezükre sikerült egy-két nagyobb slágert összehozni, de azért vannak ebben a műfajban náluk sokkal jobb zenekarok is. Mindennek ellenére azért koncerten mindenképp kíváncsi lennék rájuk, mert az a bárgyú vagy épp bájos (nézőpont kérdése) önfeledtség, ami minden klipjükből sugárzik lehet, hogy a közönségre is könnyebben átragad élőben. Tényleg olyan az egész, mint amikor egy baráti társaság összejön zenélni, és szarnak rá, hogy milyen, a lényeg, hogy ők jól érzik magukat. Valószínűleg tényleg erről van szó.

Ja és lesz Kaiser Chiefs is a Sportarénában, de 1: ők csak nem szorulnak bemutatásra, 2: nem is akarom őket méltatni, 3: az elmúlt egy-két évben bebukott koncertek listájára még ez is bőven felkerülhet.