Jó vígjátékokat ma már csak elvétve gyártanak (tisztelet a kivételnek), a régi jó sitcom-okat – mint a Jóbarátok, vagy a Rém rendes család – pedig már mind láttuk vagy meguntuk, színházba ritkán járunk, Győzikén csak sírni tudunk, a Godot-ba pedig nehéz jegyet szerezni, nem is csoda, hogy az internet adta lehetőségek miatt kishazánkban is egyre népszerűbbé válnak a szórakoztatóipar animációs gyöngyszemei.
Persze eddig sem volt ismeretlen számunkra ez a műfaj, hiszen Simpsonék már több mint 20 éve boldogítanak minket, és South Park szókimondó kisiskolásai is már rég leérettségizhettek volna, hiszen 13 éve koptatják a padokat Mr. (vagy Mrs.?) Garrison osztályában.
A világháló ma már lehetővé teszi, hogy bárki, aki internet-hozzáféréssel rendelkezik, megnézhesse a különböző sorozatok epizódjait.
Kezdjük a seregszemlét Matt Groening agyszüleményével, a ’89 decemberében megjelenő Simpson családdal, mely Springfield városában játszódik, ahol Homer és családja – a középosztályt képviselve - megküzd az amerikai társadalom különböző (és éppen aktuális) problémáival. Az eddig leghosszabb ideig sugárzó rajzfilmsorozat több mint 20 éve töretlen népszerűségnek örvend – eleinte a Fox TV-nek (ma pedig már inkább az internetnek köszönhetően). 2007-ben a mozikban is bemutatták a sorozat alapján készült filmet Simpson család – a film címmel, mely több mint félmilliárd dolláros (!!!) hasznot hozott a készítőknek.
A fanatikusoknak egyelőre nem kell aggódnia, hiszen idén februárban a Fox bejelentette, hogy további két évadra leszerződtek.
A sorozat epizódjait itt tudjátok megnézni.
Bizonyára nem kell bemutatnunk senkinek Trey Parker és Matt Stone szatirikus, olykor botránykeltő rajzfilmsorozatát, a South Parkot sem. A colorado-i South Park városában játszódó széria négy kisiskolás különös kalandjairól szól, a nagysikerű animációs sitcom idén ünnepli 13. életévét. A sorozatot ’97 óta sugározza a Comedy Central, akik nemrégiben írtak alá szerződést újabb 3 évad elkészítésére, így 2011-ig garantáltan érkeznek az újabb epizódok.
A South Parkból is készítettek filmet még ’99-ben, South Park – Nagyobb, hosszabb, vágatlan címmel (mely egyébként a legtöbb káromkodást tartalmazó animációs filmként írta bele magát a Guinness rekordok könyvébe).
Eric Cartmanék kalandjait a hivatalos honlapon, itt követhetjük nyomon.
Seth McFarlane sorozata, a hazánkban is egyre népszerűbb Family Guy idén még csupán a hetedik évadot sugározza, annyi azonban már biztos, hogy a retardált Peter, és a Griffin-család többi tagja 2012-ig garantáltan szórakoztatja majd a Fox TV nézőit, itthon pedig a Comedy Centralon követhetjük nyomon Stewie-ék ámokfutását. A sorozatot egyébként 2003 és 2005 között szüneteltették, azonban a Fox a kiemelkedő nézettségnek köszönhetően újra műsorra tűzte azt.
A Family Guy rengeteg kritikát kapott – a Simpson család és a South Park készítőitől is – a történethez nem mindig kapcsolódó vicces bejátszások miatt, sokan azonban épp ezek miatt szeretik McFarlane idétlen családját.
A South Park készítőit egyszer megkérdezték arról, mi a leggonoszabb dolog, amit valaha mondtak nekik, mire Matt Stone annyit felelt:
„Az, amikor valaki odajött, mondván: ’Istenem, a ti sorozatotok a legjobb a tévében. A tietek, meg a Family Guy.’ Na az kurvára fájt.” – Trey Parker is egyetértett, majd hozzátette: „Így igaz. Olyan érzés volt, mintha tökön rúgtak volna.”
Érdekesség még az is, hogy a Family Guy szinkronhagjainak jó részét maga a készítő, Seth McFarlane szolgáltatja. Ő adja többek között Peter, Stewie, Brian, Quagmire, Tom Tucker és Dr. Hartman hangját is.
Íme egy link az epizódokhoz.
További népszerű rajzfilmsorozatok:
Matt Groening másik szerzeményét, az 5. évadnál járó sci-fi-sitcomot, a Futurama-t nemrég hoztak vissza a „halálból” – így biztos, hogy 2010-től új részekkel jelentkeznek. A sorozat egy pizzafutár kalandjairól szól, aki 1000 évet utazik az időben, ahol találkozik egy alkoholista robottal és egy egyszemű mutáns lánnyal. Epizódokhoz katt ide.
Végül, de nem utolsósorban Seth McFarlane szintén 5. évadnál tartó American Dad c. szériája is említésre méltó, melyben Stan Smith, aki apa és CIA ügynök egy személyben, igen abszurd módon, egyszerre próbál megbirkózni Amerika megmentésével és családi problémáival. Epizódok itt.
Az utóbbi pár napban akárhova kattintottam a neten mindenhol Michael Jacksonba botlottam (gondolom ezzel mások is így vannak, akik nem csak magyar portálokat olvasnak). Az olyan mértékadó lapoktól kezdve, mint a Guardian, vagy az Independent, a legkülönbözőbb profillal rendelkező zenei blogokon keresztül egészen Pándi Balázs sajátos, velős bejegyzéséig mindenhol megemlékeztek róla. Ez ugye egyrészt azt jelenti, hogy igazam volt, másrészt viszont azt, hogy nagyon sok érdekességre bukkanhatunk vele kapcsolatban. Ezekből szemezgetek egy kicsit, aztán megígérem, nem beszélünk róla többet (hacsak ki nem derül, hogy meg sem halt). Az egyik legjobb írás talán a Guardian (pontosabban, annak vasárnapi kiadása, a The Observer) hasábjain jelent meg. Itt olvasható, nem rövid, de megéri átrágni magunkat rajta. Szintén a Guardianban olvasható egy, kizárólag Jackson sikereinek társadalmi hatásával foglalkozó cikk. És még mindig a Guardian, ahol egyébként is külön rovatban foglalkoznak, Európa egyik legnagyobb (épp a hétvégén megtartott) szabadtéri, zenei összejövetelével, a Glastonbury fesztivállal. Jacko univerzális ismertségét és hatását pedig mi sem mutatja jobban, mint, hogy (az egyébként mainstream popzenével nem igazán foglalkozó) Glastonburyben is az ő halála volt a téma. Erről egy videó itt, és egy-két rövid írás arról, hogy a fellépők és a közönség hogyan reagáltak minderre itt és itt. A szintén angol Independent napilap is több érdekes cikket hoz a témával kapcsolatban (lásd ezt), de a személyes visszaemlékezésektől és sablontémáktól eltérő kommentárt is találni, Egy tragédia. De mi lesz a gyerekeivel? címen. Átugorva az USA-ba, a new yorki, ingyenes napilap, a Village Voice netes kiadása előszedte archívumából a Jackoval foglalkozó cikkeket, kezdve a Jackson 5 korszaktól. Ez talán a legjobb összeállítás, amivel találkoztam, tele jobbnál-jobb képekkel. Itt található (plusz, ami lemaradt az itt). Egy rövid bejegyzés erejéig még a The New Yorker is megemlékezik róla, kifejtve mekkora hatással volt még Manu Dibango-ra is (meglehetősen furcsa, és váratlan, bár jól alátámasztott párhuzam). A TheWashnigton Post pedig, többek között, összegyűjtötte Jackson legnézettebb tévés fellépéseit (ez utóbbi, via comment:com). Természetesen a zenei blogok sem hagyhatták szó nélkül az esetet (ha már Glastonburyben is ez volt a téma). Az egyik legfontosabb, legfőképp indie-vel és mindenféle barkácspop-rock-elektronikus zenével foglalkozó oldal, a Stereogum egy igazán korrekt írásban búcsúzik a sztártól, amiben ráadásként nemcsak különböző, a fenti stílusokban alkotó előadók mesélnek Jacksonhoz kapcsolódó élményeikről, hanem a cikk végén meghallgatható a Billie Jean egy korai, demo változata. Ha másért nem, ezért kihagyhatatlan. Szintén különböző előadök reakcióit gyűjtötte össze a Pitchfork. De ha esetleg valaki még több, különböző Billie Jean-t szeretne hallani, az megteheti a Fong Songs blogon, ahol ezen kívűl van még Thriller, Black or White vagy épp Smooth Criminal átdolgozás is. A The Hood Internet nevű mash-up blog, pedig nem mással mint egy mash-uppal emlékezik. Aki pedig ezek után ritka családi fotókat akar nézegetni, az megteheti a hollywoodi pletykaoldalon, a TMZ.comon (ahol egyébként a világon elsőként volt olvasható Jacko halálhíre). Na, hát nagyjából ennyi volna. Lehet sírni, nevetni, érdeklődni. Közömbös úgysem lesz senki. Azt pedig már meg sem említettem, hogy a Time magazin egy teljes különszámot állított össze az emlékére (2001. szeptember 11. óta először).
Mostanra már egészen egyértelmű vált, hogy 2009 a mozi szempontjából a science fiction éve. Lesz. Visszagondolva a kettessel kezdődő évekre fura lehet ezt hallani, hiszen elég sok futurisztikus alkotással kényeztettek el. A mennyiségre tényleg semmi panaszunk nem lehet, tavaly kb. ugyanannyi sci-fi volt, mint idén, ezzel szemben a minőség az eléggé ingadozó. Sajnos a legtöbbjük belebukott a legegyszerűbb sci-fi klisékbe, mint például az időutazás (gondoljunk csak a Nextre, vagy az Időgépre), a klónozás, humanoid robotok (Hatodik napon, Klónok háborúja), és bárgyú, átgondolatlan akciófilmek lettek. Még a megszokott dolgok se működtek rendesen, elég csak a szintén túl látványosra és kevéssé okosra sikeredett Mátrixokra gondolni, vagy arra a bizonyos 2003. augusztus 21-ére visszaemlékezni, amikor sok magyar Terminátor rajongó legszívesebben a kardjába dőlt volna.
Persze, azért voltak olyan filmek, amik jól kihasználták a műfaj adta lehetőségeket, és gondosan átgondolt, következetes történettel, komplex atmoszférával tárták elénk a jövő rejtélyes zegzugait. A 28 nappal később és a 28 héttel később, ugyan korántsem tökéletes alkotások, de egy elég ijesztő világot mutattak be, ami annyira nem is áll távol a valóságtól, bár tudomásom szerint a H1N1-nek nincsenek ilyen következményei (ráadásul a második részben Begbie-t beoltották dühvel, yes). Vagy 2006-ban ott volt az Alfonso Cuarón féle Ember gyermeke, amit nagyon nehéz megunni, tele van olyan dolgokkal, amiket csak sokadjára vesz észre az ember. Az apró részletekből - mint például a menekült-probléma, a kultúramentés, vagy akár az autók minimálisan átalakított kinézete – egy nagyon összetett nem túl távoli (2027) utópia tárul a szemünk elé, ahol a forradalmat egy tangapapucsban kell végigszenvednünk, és sose szívhatunk végig egy cigarettát. Aztán 2007-ben a Man From Earth (amit a port.hu szerint Őslakónak fordítottak, bár sehol nem láttam forgalmazva ezen a néven), ami bebizonyította, hogy ahhoz, hogy valamire ráaggathassuk a sci-fi címkét, nem kellenek speciális effektek, elég egy szoba, pár jól kitalált karakter és egy ütős és koherens történet.
2009-ben végre fellélegezhettek a műfaj rajongói, hiszen szépen lassan kerültek ki a jobbnál jobb science-fiction vonatkozású filmes hírek. James Cameron 12 év után újra játékfilmet forgat, Sam Rockwell egyedül a Holdon, minden idők legjobb képregényének az adaptációja, 2007 legütősebb (és közel legbutább) blockbusterének folytatása, és így tovább. Megpróbálkoztam azzal a feladattal, hogy áttekintsem az évet sci-fi szempontból, összeszedjek minden infót a fontosabb filmekről, képek, trailerek, na meg persze, amiket már bemutattak és sikerült is megnézni, arról valami rövid véleményt összekaparni. Több részre bontottam a dolgot, itt, az első részben lesznek azok, amik érdekesebb megjelenéseknek tűnnek, a második részben pedig a resztli.
50 évet hevert a föld alatt, majd egy építkezésen megtalálták. Szenzáció, breaking news. Persze ez mind csak a körítés. Egy olyan filmmel van itt dolgunk, ami egy abszolút fejhajtás az ötvenes évek camp sci-fi filmjei előtt. A kritikusok általában általánosságban nem értették, hogy minek egy ilyen film. Szép, meg tök jó, hogy R.W. Goodwin (az X-Akták rajongóinak ismerős lehet a neve) ennyire szereti ezeket a szörnyen elkészített, bájos és rendkívül ronda filmeket, de kit fog érdekelni ez 2009-ben. Jelentem engem. Mindig vevő vagyok valami szörnyen rosszra. Ráadásul játszik benne a T-1000-s is. (zárójelben megjegyzendő, hogy a Will és Graceben a férfi címszereplőt alakító csóka is szerepel, de engem ez nem csigáz föl annyira)
Amerikában már kijött, a rottentomatoes-on 35%-on áll, az imdb-n 7.3-on. Amit mi eddig láthattunk belőle, azok a frankó poszter, és a régies kerettel ellátott jelenetek a filmből, mint pl. ez:
(rákattintva megnézhető a többi kép is).
Hogy miért lesz jó? Biztos, hogy el lehet rajta röhögni, valami kellemes más állapotban, főleg ha kellő tisztelettel csinálták direkt rosszra a filmet. Meg talán ez újra kedvet csinál egy kis Ed Woodhoz.
Neill Blomkamp neve nem csenghet senkinek túl ismerősen, bár szerintem milliók látták a munkáit. Ő csinálta a Citröennek a Transformers jellegű reklámját, vagy az igen látványos Halo rövidfilmeket, amiből még a mai napig nem készült film, sokak bánatára. 2005-ben elkészített egy igen érdekes rövidfilmet Alive in Joburg címmel, ami a saját hazájában, a Dél-Afrikai Köztársaságban játszódik. Ahova földönkívüliek települtek be, rettegésben tartva az emberek, viszont óriási nyomorban és kitaszítottságban élnek. Nagyjából ez az alaptörténete a District 9-nak is. Johannesburgban slumokat építenek az idegeneknek és teljesen elszigetelve élnek az emberektől, kitaszítva a társadalomból. Alienapartheid. Mindezt félig dokumentarista stílusban találva, olyan effektekkel, hogy a szánk is eláll (Peter Jackson, mint producer gondolom jó nagy összeget invesztálhatott a filmbe)
Ahogy az mostanában már elvárt egy szép nagy vírus kampány kanyarítottak a film köré. Kezdve a Comic-conon, majd most már nagyon sok helyen. Buszmegállókban (nyilván az USA-ban) könnyű belefutni ilyen hirdetésekbe. Az autópálya fölötti óriásplakátok is a diszkriminációról szólnak. Több oldalt is indítottak, van blog idegeneknek, van oldala a Multi-National Unitednek, akik az idegenek ellen vannak. Ja és persze twitterelnek is.
Eléggé WTF a trailer (főleg az eredeti változat), talán pont ezért is várom annyira a filmet. Meg persze nagyon nehéz ellenállni a vírusnak.
Ugyan ez a film már 2008-ban készült, sőt az angol bemutatója már februárban meg volt (amerikai dátum még nincs, hazai szintúgy), mégis úgy gondoltam, hogy érdemes róla beszélni. Az angol Gerald McMorrow első filmje, a Franklyn két párhuzamos világban játszódik. Napjaink Londonjában és egy csúnya futurisztikus utópiávárosban, aminek neve Meanwhile (Ezalatt). Valahogy a három főszereplő és a két világ teljesen egybekeveredik, így alkotva egy szürreális rémálmot. Nem biztos, hogy túl meggyőző a szinopszisom, de a film előzetese magáért beszél.
Boba Fett kinézetű puskások, óriásholdak, sivatag, orvul támadó zöldfejű valamik. Hát ehhez is érdemesebb megnézni a trailert, azt mondom. Sandy Collora nekivágott az első saját filmjének, eddig olyan filmekhez készített effekteket, mint a Men In Black, a Dogma vagy a Predator 2. Ja, és nem mellesleg ő rendezte minden idők egyik legjobban kinéző rajongói filmjét a Batman: Dead End-et. Állítása szerint a filmje sci-fi thriller lesz, ami arról szól, hogy egy különleges kiképzésű kommandós osztagnak meg kell keresnie és el kell kapni egy szökött lényt. Mindez kisebb-nagyobb politikai és környezetvédelmi felhangokkal, amúgy egy tanulságos interjú (angolul) az io9-on.
Az általam legjobban várt sci-fi az évben. Duncan Jones (a rendező) apja David Bowie. Aki mindig is vonzódott az űrbe, vonzották az alienek és az űr furcsaságai. Úgy tűnik a fia örökölte a vonzalmat a science-fiction felé és az első filmjével (amit ő jegyez íróként is) is áldoz a műfaj oltárán. A történet a Holdon játszódik, ahol Sam (Sam Rockwell), a kormány szolgálatában dolgozó munkás utolsó napjait tölti. Amikor rátálal saját magára, sőt a fedélzeti számítógéppel (hang: Kevin Spacey) sem találja meg a közös hangot. Végre a Moon úgy tűnik visszanyúl a régi hagyományokhoz és egy okosan összetett sci-fi lesz. Kicsit 2001: Űrodüsszeia, kicsit Alien, meg kicsit (remélem) Duncan Jones.
Mutattuk már a posztert és az előzetes, ma pedig figyeljétek később is a mocskot, mert a Sci-Fi Sabbath keretein belül elhozunk nektek egy interjút Duncan Jones-szal és Sam Rockwell-el.
MR. NOBODY
Újabb öregkorból-visszatekintve-újragondolom-az-életemet típusú film. A film főszereplője Nemo Nobody, aki gyönyörű harmonikus életet él, amíg egyszer fel nem ébred 2092-ben. Abban a korban ő a legöregebb ember, és az egyetlen ember, aki még meg tud halni. Innen gondol vissza az életére. Megpróbálja újraértékelni a dolgokat, eldönteni, hogy jól élte-e az életét vagy sem. Egy Belga rendező betörési próbálkozása az amerikai független filmek közé, olyan szereplőkkel, mint Jared Leto (hmm) meg Diane Kruger.
Richard Kelly neve nálam már valamiféle garanciát jelent egy filmnél. Tudom, hogy miit várhatok. Egy friss, újszellemiségű, összetett, érdekes filmet. Ilyen volt a Donnie Darko is, amit anno nagyon szerettem, vagy ilyen a legutóbbi mozija, a Southland Tales. Bár tudom legtöbben pont az ellenkezőjét gondolják róla és beneveznék a csatába, ami a legrosszabb film címért zajlik. De ezt majd máskor.
Most Cameron Diazzal és James Mardsennel forgat Ricard Matheson novella újragondolását (a Twilight Zone-ban egyszer már feldolgozták). Egy pár egy napon kap egy dobozt. Szimpla fekete doboz, rajta egy gomb. Ha megnyomják kapnak 1 000 000 dollárt. Ja, és meghal egy ember véletlenszerűen kiválasztva a Földön. Aztán persze egyre sötétebb és érthetetlen lesz a sztori. Nem nagyon értem a színészválasztást, de már a Soutland Talesnél is beigazolódott, hogy Richard Kelly zseniálisan castingol. Hogy miért Cameron Diaz? Majd megtudjuk. Ráadásul van egy nagyobb kérdés. Te megnyomnád?
Cormac McCarthy egy újabb regényét adaptálják. Igen ő írta a No Country for Old Ment. A The Road egy szörnyen nyomasztó apokalipszis utáni történet, ahol egy apát és fiát követünk végig. Az újraindítás reményében tartanak délnek, hátha ott találnak másokat, akik túlélték. Közben persze mindenféle bandákkal, útonállókkal találkoznak, akik megpróbálják megbontani a köztük lévő kötéléket, de úgy tűnik ketten mindent legyőzhetnek.
A könyvben nem sok párbeszéd van. És csak a fiktív jelenben játszódik, visszatekintések nélkül, nyilván erre a filmnek szüksége van. John Hillcoatban pedig lehet is bízni az ilyen lassan történő, líraibb hangvételű darabok terén. Bár az Ajánlat nem egy kitűnő film, de meg vannak a maga erényei, amit ehhez a történethez is alkalmazhat a rendező. Csúsztatják már egy ideje a filmet, de már van előzetes (reméljük csak a szűk idő meg a hatásmechanizmus miatt akciójellegű), és néhol találni képeket is a filmből.
Na ezek voltak azok a filmek, amiket én teljesen személyes indokaim miatt (amiket részben föltártam, részben nem) a fontosabbnak tartottam. Eredetileg még benne volt a Terminátor és a Transformers újabb része is, amikben sajnos csalódnom kellett. Viszont két hét múlva folytatódik az összefoglaló az én várólistámon hátrébb szereplő helyezettekkel és az animált filmekkel. Azokról már nem fogok ilyen hosszan írni, ígérem.
Jó szórakozást!
Bejegyzések
