Utazás a Holdba

Végre! Úgy tűnik, idén láthatunk végre egy olyan science-fiction filmet, ami egy viszonylag normális alapötletből nem csúszik át egy sablonos, lézerezős, üldözős akciófilmbe; nem egy elcseszett Dick adaptáció (amikre általában igaz az első kitétel is); nem egy félig átgondolt darab, amit nem tudnak hova kibontani és végül úgy döntenek, hogy majd a látvány csak elviszi a filmet. A Duncan James (akinek ez az első filmje) által rendezett Moon nagyon is okos darabnak tűnik egy kis 2001:Űrodüsszeia és egy kis Solaris beütéssel.

A film egy három évig a Holdon dolgozó asztronauta (Sam Rockwell) történetét meséli el, aki már éppen nagy nehezen túlélné a majd 1100 napig tartó magányt, amikor 2 héttel a hazatérése előtt talál egy másik űrhajóst, aki teljesen úgy néz ki, mint saját maga. Innen pedig jön a mindfuck ezerrel, még a fedélzeti komputer (akit Kevin Spacey szinkronizál) is azt mondja, hogy hallucinál. Klausztrofób paranoia, egy szereplővel, teljes becsavarodás, ahogy illik. És az alant látható trailer alapján és úgy tűnik, hogy nem lesz olyan unalmas és érdektelen, mint az I am Legend, és nem még a végét se fogják úgy elrontani, mint a Napfénynek.



Végre, a 2007-es Man from Earth (a Geekz-en remek kritika) után egy olyan sci-fi, amit tudok teljes lelkesedéssel várni, de reméljük, hogy nem a papa (Duncan Jonest Zowie Bowie néven is ismerik) szerzi a film zenéjét, mert kicsit komikussá tenné egy Space Oddity ezt az erősen kultszagú filmet.

Meglepőbbnél meglepőbb koncertek az országhatáron belül

Arról a furcsa, de mindenképp örömteli hírről számolhatok be, hogy belátható időn belül több olyan zenekar is fellép kishazánkban, akik nemcsak jók, hanem aktuálisak is, amely kitételre ugyan lehet azt mondani, hogy csak a zenebuzikat érdekli, de szerintem egy ország kulturális életének alapvető jellemzője, hogy milyen együttesek lépnek fel benne. (Nyilván ugyanez a helyzet a színházi élettel, vagy épp a festőművészettel kapcsolatban is, csakhogy míg mondjuk előbbiben van egy Krétakörünk addig a könnyűzenei életünk sajnos jócskán lemaradva kullog a kortárs elit mögött. Ezért olyan fontos, hogy minél több kurrens zenekar látogasson el hozzánk. Ez persze csak úgy lehetséges, ha vannak bátor koncertszervezők, hiszen ez - akár tetszik, akár nem - egy profitorientált ipar, ha nincs közönség akkor nem lesz következő koncert, persze ez egy önmagát gerjesztő, és gátló, nagyon sokrétű folyamat - minderről bővebben lásd ezt a remek cikket. Zárójel bezárva.)

Mostanában bizony úgy tűnik, hogy kezd pislákolni valami jó mélyen. Már nem először hallat magáról a RNR666 csoportosulás, akik most a TV Buddhas nevű rockduót hozzák el nekünk Budapestre, a Kamra Klubba, április 15-én, szerdán. Ez a két őrült izraeli nem először lép fel nálunk, szintén az RNRnek köszönhetően már koncerteztek a Blue River állóhajón novemberben. Akkor másnap a Tilos rádióban is zenéltek egyet, amelynek anyaga ezen a linken meghallgatható. A fiú-lány összetételből és a dob-gitár felállásból a White Stripesra asszociálhatnánk, de itt a delta blues és a country helyett inkább (saját meghatározásuk szerint) a Velvet Underground és a Black Sabbath hatása érzékelhető. Kellően zajos, kellően kísérleti, kellően groove-os zene. Nagyon rendben van. Mondjuk utazni nem fogok értük, de aki Pesten van aznap, ne hagyja ki.

Szintén a Kamrában lép fel egy nappal a TV Buddhas előtt a The Ruby Suns nevű, új-zélandi zenekar, akik a Beach Boys-féle napsütötte pop felől érkeztek. Azt feldobták mindenféle polinéz hangszerrel és női kórussal, és így létrehoztak két felhőtlenül boldog, egyszerűségében is izgalmas lemezt. Április 10-én, pénteken (azaz holnap), a szegedi Jazz Kocsmában is fellépnek, ami egyébként jóval előbb le volt fixálva, mint a pesti koncert (éljen a vidék), szegeden ráadásul ingyen lesz a buli, míg Pesten elkérnek érte 500 forintot (na nem mintha nem érné meg annyiért). Egy kis ízelítő a zenekarból itt, bár hozzánk elvileg duó felállásban érkeznek. Kíváncsi leszek abból mit tudnak majd kihozni. Mindkét estén egy honfitárs banda, a Skallander fog még fellépni velük, illetve utánuk a Lamantin DJ-k rakosgatnak lemezeket. Számomra kihagyhatatlan.

Még szintén áprilisban, 24.-én látogat Budapestre, a Sirályba, a Black Dice nevű, bő tíz éve létező, pszichedelikus-indie-elektronika-noise (?) formáció, amely jelzőkből az elmúlt pár évben szinte csak az elektronika maradt meg, annak is az erősen experimentális ága. Kezdetekben még negyed órás noise-punk attakokkal bombázták a nagyérdeműt, de aztán egyre inkább felfedezték maguknak az elektronikát, és a befogadhatóbb dallamokat is mint szervező erőt, ezzel együtt a különböző zenei oldalak pedig felfedezték maguknak az együttest, amely ma már igazán nagy névnek számít ebben a tágan vett kísérleti elektronikai szcénában. A Pitchfork így jellemezte hangzásukat a Broken Ear Record megjelenésekor: „tökéletes zene egy szintetikus senkiföldjén való stoppoláshoz, felszerelkezve elég oxigénnel és szárazkajával ahhoz, hogy túléljünk egy pár napos vándorlást a nitrogénnel telített atmoszférában”. Pécsieknek rossz hír, hogy épp a PEN alatt lesz, úgyhogy nagy dilemma, megszakítsuk e a négy napos önfeledt bulizást egy pesti kiruccanással. Majd eldől, annyi biztos, hogy ritkán jár mifelénk hozzájuk hasonló zenekar. Egy kis ízelítő belőlük a dallamosabb és zajosabb fajtából.

Végül, de nem utolsósorban egy időben távolibb koncertet is ajánlanék. A svéd I’m from Barcelona nevű 29(!) fős zenekar május 26.án lép fel az A38 hajón. Igazán egyszerű (csakhogy szakmázzunk, néhol már-már twee popos) zenét játszanak, amelynek különlegességét leginkább csak az együttes létszáma adja. Eddigi két lemezükre sikerült egy-két nagyobb slágert összehozni, de azért vannak ebben a műfajban náluk sokkal jobb zenekarok is. Mindennek ellenére azért koncerten mindenképp kíváncsi lennék rájuk, mert az a bárgyú vagy épp bájos (nézőpont kérdése) önfeledtség, ami minden klipjükből sugárzik lehet, hogy a közönségre is könnyebben átragad élőben. Tényleg olyan az egész, mint amikor egy baráti társaság összejön zenélni, és szarnak rá, hogy milyen, a lényeg, hogy ők jól érzik magukat. Valószínűleg tényleg erről van szó.

Ja és lesz Kaiser Chiefs is a Sportarénában, de 1: ők csak nem szorulnak bemutatásra, 2: nem is akarom őket méltatni, 3: az elmúlt egy-két évben bebukott koncertek listájára még ez is bőven felkerülhet.

a liberális demokrácia egyetlen kiútja a klasszikus értelemben vett válságból

Obama népszerűsége csökken, és nem azért írom le a nevét, hogy a google megtalálja a bejegyzést, hanem mert mindennek a kulcsa itt rejlik ezen a képen. Ha minden igaz ez egy izraeli fagyi reklám (tanulmányozzuk jó hosszan).

Remélem mindenkinek egyértelmű az, hogy "válság" gazdasági okain és következményein túl igen komoly társadalmi vonzattal is rendelkezik, és a társadalmunk válságából meggyőződésem szerint (a címben említett egyetlen kiút) a politikai és kultúrális értelemben vett szubkultúrák (re-)aktivizálása. És ráadásul mindehhez pofonegyszerű, de annál specifikusabb eszközöket kell igénybe venni.

Obama valószínűleg nem lesz az, akinek sokan hiszik: minden idők legjobb amerikai elnöke, megváltó, antikrisztus, stb. De ez nem jelenti azt, hogy a módszer nem sikeres. Az Obama-brand kiépült (mert mindenkinek üzent valamit és mindenkinek mást) és mostmár bármit el lehet vele adni legyen az akár egy fagylat Tel Avivban.

A mai, abszolút globalizált társadalmak sok-sok szubkultúra egymástól relatív független kis csoportjára estek szét, melyek majd minden életmódbeli, nyelvi, kultúrális kérdésben különböznek egymástól. Ahogy politikailag is abszolút eltérő aktivitást mutatnak. Ha eljut odaáig egy politikai erő, hogy rájön, hogyan ezeket a szubtársadalmi csoportokat hogyan tudja megszólítani, az maga a probléma felismerése és megoldása egyidejűleg.

Nos én hiszek abban, hogy a kapitalizmus az a gazdasági rendszer, mely az eddigi legelőnyösebb és legműködőképesebb társadalmat képes működtetni, azok közül amiket az emberiség kipróbált. Pusztán annyi történt, hogy a demokrácia megélésének csatornái abszolút megváltoztak, és a változásnak jelentős része már a XXI. században történt. Lépésekre vagyunk egy olyan paradigma váltástól, ami legalább akkora változást hozhat mint a francia vagy az orosz forradalom.

Jelenleg a lényeg az kedveseim, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor ti az egyik olyan csoport lesztek, akik meghatározhatják mi a jó Isten történjen ebben az országban, a világban. Mert a következő lépés az, hogy a technológia szerepének átértékelésével a politika aktorai rájönnek arra, hogy titeket hogyan és mivel lehet megszólítani, hogy újra résztvegyetek a politikában. A kérdés, hogy kijön rá erre végre?!

Rendkívül érdekes korban élünk, a legutóbbi gazdasági világválság után az emberiség egy része egészen furcsa megoldásokat talált ki. Biztos vagyok benne, hogy nem térünk vissza egyikhez sem, de ha valami annyira más jön most, mint amit azok a változások hoztak, nos akkor nekünk is lesz majd mit mesélni az unokáinknak. Minden rémtettükön és emberiség ellenes bűncselekményükön túl vizsgáljuk a kommunizmust és a fasizmust annak tükrében, hogy a hétköznapi életben milyen változást jelentett a társadalom minden tagjának számára.

És hogy a következő elmélkedésem témáját előrevetítsem: mindezek a jól felismerhető elemek, amik ezt az újfajta politikai párbeszédet alkotják, jól felrajzolják a legjelentősebb társadalmi változást az emberiség történetében. Mégpedig azt amikor a gépek nem pusztán eszközei lesznek a társadalomnak, hanem aktív szereplői.