In memoriam James Douglas Morrison (1943-1971)

Hogy a zenei világban ne csak Michael Jackson közelmúltbéli haláláról beszéljünk, ideje megemlékezni a rockvilág egyik legfontosabb egyéniségéről és zsenijéről, a The Doors zenekar alapítótagjáról, a fiatalon elhunyt Jim Morrisonról. A botrányairól elhíresült énekes, dalszövegíró költő és rendező 1943. december 8-án Melbourne-ben (Florida) született, és napra pontosan 38 évvel ezelőtt, 1971. július 3-án, Párizsban hunyt el.

Jim Morrison a kaliforniai UCLA filmtagozatára járt, ott ismerkedett meg Ray Manzarekkel akivel később - az egyetemet otthagyva – 1965-ben megalapították a The Doors zenekart. Ray felelt a billentyűkért, a dobszerkó mögött John Densmore ült, a gitáros pedig a legfiatalabb Robby Krieger volt.

Első albumuk, The Doors címmel jelent meg ’67-ben, és nem is csoda, hogy olyan számokkal, mint a Break on Through, a Light My Fire vagy a The End, azonnal felfigyelt rájuk a nagyérdemű.

Jim felvette a Mr. Mojo Risin becenevet, mely a Jim Morrison anagrammája, de a Celebration of the Lizard c. híres verse miatt The Lizard Kingnek is nevezték.

A '60-as évek egyik szexszimbóluma nem idegenkedett a kábítószerektől és az alkoholtól sem, fellépéseinek többségén önkívületi állapotban énekelte el misztikus költeményeit. Egyik koncertjén történt incidense miatt 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre, és 500 $-os pénzbírságra ítélték, azonban még a büntetés végrehajtása előtt meghalt.

1971-ben Jimi Hendrix és Janis Joplin rejtélyes halála után néhány hónappal Jim Morrisont 27 éves korában holtan találták fürdőkádjában. A hivatalos jelentések alapján a halál oka szívinfarktus volt, sokan úgy gondolják, hogy kábítószer-túladagolás vetett véget életének, de van egy olyan tézis, miszerint az Egyesült Államok kormánya Jimi Hendrix és Janis Joplin után Jim Morrison ellen is merényletet követett el.

Mr. Mojo-t a párizsi Pére Lachaise temetőben helyezték végső nyugalomba.

Életéről Oliver Stone készített filmet The Doors címmel, melyben Val Kilmer játssza a kicsapongó életet élő énekest.

Jim Morrison és zenekara olyan nagy előadókra is hatással volt, mint Patti Smith, Nick Cave, Billy Idol vagy Iggy Pop.

Természetesen más sztárokhoz hasonlóan Morrisonról is terjesztették, hogy nem halt meg, csak el akart tűnni a reflektorfényből. Halhatatlanságának bizonyítéka, hogy szerzeményei közel 40 évvel a halála után is közkedveltek, többen feldolgozták (és kétségkívül fogják is) és próbálják utánozni.

Snoop Dogg is feldolgozta

Ilyen ez a popszakma

Lehetne a popkultúra homogén beskatulyázása elleni forradalom harcosának kikiáltani Anton Corbijnt, ha bizonyítottan effajta indíttatásból űzné művészetét. (Ha már nagy szavak.) Első látásra beszélhetnénk a klisék által felszelt irányzat tudatalatti felszakításáról, ebben meg is akadhatna a kritikusok tolla.
”Hol van a határ a popkultúra és a magas művészet között?”- kezdi a Müpa magazin egyik szerkesztője a kiállítás ismertetőjében. Hol van? Miért is kellene lennie? Ebből látszik a megunhatatlansága, az elemzőknek a taglalás, megállapítás, kinyilvánítás, okos(kodás)sá válás felé.
Adott egy holland fotográfus; aki még jóval a „definiáljuk a magas művészet defeinícióját-láz” előtt kezdett zenészeket fotózni, pusztán a zene szeretetéből inspirálódva. A fényképezőgép mögé bújva került közel a számára katarzis élményt kiváltó zene magszólaltatóihoz; a U2 és a Depeche Mode frontemberei személyében. A szemcsés, defókuszos és szokatlan beállítású képek nem feltétlenül a ’70-es évekbeli természetellenességet, mesterségességet, és az éles koncertfotókat igyekszik ellensúlyozni. Nem popikonokat akart fotózni, csupán azonosulni próbált. Ekképp, a nagyrészt fekete-fehér és a kékes hatású képek, pár polaroid színes képpel vegyítve; amit keveselltem is, mert a zártságot kedvelő-betokosodott-sznob-szubkultúra ilyenkor szokott felsóhajtani „már megint egy fekete fehér fotós” mondattal. A különbség az, hogy Corbijn, már akkor ilyen jellegű fotókat készített amikor a nagy „elvontság-hullám” még nem érte be ennyire önmagát.



Nos igen, a fekete-fehér-cigarettázós-elnézős képek megtévesztőek lehetnek. Ami fekete-fehér, az művészi, kortárs… erőltetett. A félreértések elkerülése érdekében hasznos utána nézni Corbijn modern vizuális munkásságának (a fotózás mellett filmet és videoklipet egyaránt rendezett), mert a Lumú-ban sétálva , Bono, David Gahan, Elvis Costello, Robert de Niro és még sok más híresség képei között jogosan merülhet fel a kérdés: vajon a képeinek akkor is ekkora hatása lenne, ha nem”divatszínekről” és nem hírességekről lenne szó? Valószínűleg tartom, hogy igen; és ezt nem csak a kompozíciók illetve az ötletek mutatják. A fényjátékából is következtethető, ezt pedig a fekete-fehér képen jobban lehet hangsúlyozni. Így válhatott tudatossá – s később már kritikai mondanivalóvá a celebélet gépezete felé - a művészete. Retrospektív kiállításról lévén szó, így a munkájának korszakolása adott volt , bár mindenféle termekkel való felboncolás nélkül is megkülönböztethető.



Az első 1973 és 1989 közötti korszaka a Black And White; ahol dokumentumfotószerűen csakis zenészek a fotóalanyok, ezzel meg is írta a életreferenciáját, ami végig kíséri munkásságát.

A következő szakasz, Star Trak címmel már érdekesebbé vált. Dokfotózásból eltávolodott a portré irányába, és már technikai fejlődése és szembetűnő. A különleges barnás, ragyogó képeket sajátos előhívó rendszerével implikálta. A képek saját elnevezése szerint „lithprint”-ek, ami a litográfia (síknyomású grafika) és a nyomat összeolvadásából adódott. Maga az eljárás „lithdeveloper”-ként vált nevessé. S itt már megjelentek színészek, rendezők és modellek is.(Clint Eastwood, Steven Spielberg, Kate Moss…)



33 Still Lives, harmadik periódusban a paparazzo fotózást éri érzékelhető kritika, így a középpontban a vaku áll, a kékes hatás mellett. Berendezett képek pillanatképekként lettek felnagyítva és poszterré degradálva, mutatva a hamis-igazság valóságát Cameron Diaz, Sean Penn, vagy Björk szereplésével.

Az a.somebody, 2000-2002-es fotótár az abszolút önmeghasonulás, ahol főleg színesben, a már elhunyt nagy nevekként bemaszkírozva, maga Corbijn állt modellt. (Zappa, Cobain, Hendrix, Marley…) Saját gyerekkorát analizálja a zene és film rajongásának hatásával ötvözve. Protestáns lelkész családban nevelkedve egyértelműnek tűnik, hogy a vallás meggyökerezését illusztrálva előbukott munkájában az élet-halál kérdés szeletelése.



A tárlat további érdekessége, hogy a nagy termi vitrinben megtalálható Depeche Mode-nak megálmodott lemezborítók, plakátok, logók rengetegje.
Emellett levetítik az összes Corbijn keze/elméje által rendezett klipet (Nirvana: Heart Shaped Box; U2: One; Depeche Mode: Enjoy the Silence; Joy Divison: Atmosphere; Coldplay: Talk; Mercury Rev: Opus…), a nagy port kavart 2007-es Control filmjével együtt. Ennek keretében hirdettek meg egy videoklip pályázatot, amiben az Enjoy the Silence –ra vártak kisfilmeket, aminek június 20-án a Múzeumok éjszakáján volt az eredmény hirdetése.A harmadik helyezést Galler András kapta, egy kiélt rocker utolsó útját filmesítette meg; a film fényképezésének világa magával ragadó.Másodikként Sánta Balázs mehetett haza, aki a jól bevált stop-motiont választotta, az első pedig Nagy Péter lett aki különálló fotókból rakta össze művét,s így kísértetiesen emlékeztet a Black:Wonderful Life klipjére.

(fotó: Almási Gergely)

Kusza érzelmekkel ocsúdok fel a terem ajtaját kitépve, levegőért kapkodva, tömegtől menekülve, mert minden kétséget kizáróan tehetséges művész fotóiban van valami monotonitás. Lehetőségekben nincs hiány, az ötletek azokban az időkben egyedinek számítottak, viszont hogyan lehet elhinni Corbijn képei által mutatott személyiségének hitelességét, ha csakis „nagy emberek” bőrébe bújva próbált saját maga mélyére nyúlni?
A szkepticizmus és a keserű mellékíz megmaradt, a katarzis élmény azonban el.

Krétakör - A szabadulóművész apológiája

A Krétakör átalakul… Az alternatív színházi társulattól már megszokhattuk a meghökkentő és rendhagyó előadásokat régebben is. Ez most átalakul. Az eddig nem is igazán társulati formát, hanem inkább kőszínházi jelleget követő Krétakör, Schilling Árpád tavalyi döntése nyomán feloszlatta magát, és azóta egy alkotóműhelyként dolgoznak tovább, egy-egy projektre szerveződve össze. Színészek, táncosok, zenészek és más művészek Magyarországról és külföldről egyaránt.

Egy szabadulóművész feljegyzései:

Schilling Árpád 2007-ben publikált szövegének elsődleges célja az volt, hogy párbeszédet indítson, elsősorban a színházi szakma képviselőivel, illetve mindazokkal, akiket a szövegben vizsgált témák gondolkodásra ösztönöztek.

A kiadvány elérhető itt:

http://m.blog.hu/kr/kretakor/file/schillingarpad_szabadulomuvesz2007.pdf

A szabadulóművész apológiája:

A Krétakör egy érdekes akcióval állt elő. Nem a szokásos színházba beülős, „függöny fel – majd taps” programot kínálja, hanem egy játékra invitál. Alternatívát ad. Ha részese akarsz lenni a „produkciónak”, járj utána, és tegyél érte. (Többet, mint hogy elmész és megveszed a jegyed)

Ez a kampány március 8-án indult útnak a Hősök teréről.

„A szabadulóművész apológiája azt a nap mint nap tapasztalható jelenséget vizsgálja, hogy mindig a másikban, és sohasem magunkban keressük egy probléma gyökerét. Metaforikusan próbálja kifejezni a depresszióból való kitörés technológiáját, amely legelébb önvizsgálatot sürget, majd újjászületést generál, s végül a közösség számára hasznos aktivitásokat mutat fel. Mindezt egy város térképére rajzolja, játékra hív, a keretek betartásával bátor vállalkozó kedvre ösztönöz.

Március elejétől közel két hónapos, egymásra épülő fázisokból álló, különböző diszciplínák eszközeit használó, helyspecifikus eseményláncolat követésére invitáljuk az érdeklődőket. Az újszerű, aktív bevonódást igénylő műolvasatot, hagyományosabb - az operából ismert - szerkezet felvázolásával igyekszünk elősegíteni. Ezt tükrözi a www.szabadulo.net honlap szerkezete, melyet egyfajta sorvezetőnek szánunk. Jó utat kívánunk!

Nyitány

A Nemzetközi Nőnapon, március 8-án indítottuk városterápiás akciósorozatunkat a Hősök terén.
Megszoktuk: egy autó - egy ember. Most autókba zárt álomvilágokat helyezünk ki Budapest főútvonalai mentén, amelyek egy héten keresztül tartanak céljuk felé. Keresd és kövesd őket!”

(Forrás: Krétakör)

Az akció további fázisait is nyomon követheted itt a Mocskon. Ha netán részt akartok venni a játékban – amire mindenkit csak buzdítani tudunk –, akkor még holnap éjfélig van erre lehetőségetek. A Mocsok szerkesztősége már jelentkezett.

És itt jegyezném meg, hogy hamarosan útjára indítunk egy Krétakör-sorozatot, amiben különböző interjúkat, elemzéseket, kritikákat olvashattok a rendszerváltás utáni színjátszás egyik legkiemelkedőbb színházi vállalkozásáról.

Az eseménnyel kapcsolatos részleteket megtalálhatod:

kretakor.blog.hu

www.szabadulo.net

www.artzproletarz.hu