2009. ápr. 11.

Utazás a Holdba

Végre! Úgy tűnik, idén láthatunk végre egy olyan science-fiction filmet, ami egy viszonylag normális alapötletből nem csúszik át egy sablonos, lézerezős, üldözős akciófilmbe; nem egy elcseszett Dick adaptáció (amikre általában igaz az első kitétel is); nem egy félig átgondolt darab, amit nem tudnak hova kibontani és végül úgy döntenek, hogy majd a látvány csak elviszi a filmet. A Duncan James (akinek ez az első filmje) által rendezett Moon nagyon is okos darabnak tűnik egy kis 2001:Űrodüsszeia és egy kis Solaris beütéssel.

A film egy három évig a Holdon dolgozó asztronauta (Sam Rockwell) történetét meséli el, aki már éppen nagy nehezen túlélné a majd 1100 napig tartó magányt, amikor 2 héttel a hazatérése előtt talál egy másik űrhajóst, aki teljesen úgy néz ki, mint saját maga. Innen pedig jön a mindfuck ezerrel, még a fedélzeti komputer (akit Kevin Spacey szinkronizál) is azt mondja, hogy hallucinál. Klausztrofób paranoia, egy szereplővel, teljes becsavarodás, ahogy illik. És az alant látható trailer alapján és úgy tűnik, hogy nem lesz olyan unalmas és érdektelen, mint az I am Legend, és nem még a végét se fogják úgy elrontani, mint a Napfénynek.



Végre, a 2007-es Man from Earth (a Geekz-en remek kritika) után egy olyan sci-fi, amit tudok teljes lelkesedéssel várni, de reméljük, hogy nem a papa (Duncan Jonest Zowie Bowie néven is ismerik) szerzi a film zenéjét, mert kicsit komikussá tenné egy Space Oddity ezt az erősen kultszagú filmet.

1 megjegyzés: