Poszt poszt (második rész)

4. nap: Hamlet; Kasimir és Karoline

(Valójában ez volt a harmadik nap, és amit én harmadiknak írtam az előző részben az a negyedik, de végülis ez nem oszt nem szoroz, tehát most már így hagyom. Meg hát igen, eléggé összecsúsznak a Poszton a napok.)

Nem tudom, hogy mennyire etikus írnom a zalaegerszegiek Hamletjéről, de mivel ezek a rövid írások inkább szubjektív beszámolók, mint kritikák, így inkább leírom azt, amit. Elérkeztem ugyanis a színházi szocializációmnak arra a fokára, hogy ha nem tetszik egy előadás, akkor nem várom meg a szünetet, hanem fogom magam és kimegyek. Mert Magyarországon ez nem evidens. Pedig mindenkinek ez lenne a legjobb. Na jó, erről esetleg bővebben majd máskor. Ami Bagó Bertalan Hamlet rendezését illeti, arról annyit, hogy ültem már végig sokkal rosszabb előadásokat is, itt viszont az első félóra minden ízében olyan konvencionális volt, hogy úgy éreztem, ha megeszek a színháztéren egy fagyit, az is sokkal formabontóbb cselekedet lenne. Így is tettem.

A nap pozitív meglepetése, és egyszersmind döbbenet okozója a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Kasimir és Karoline című előadása volt, Forgách Péter rendezésben. A nyíregyháziakat eddig csak Bodó rendezésekben láttam, akkor nagyon szimpatikusnak tűntek, de ez az előadás végképp meggyőzött arról, hogy egy nagyon rendben lévő társulatról van szó. A közönséggel szemben egy rozsdavörösre festett lépcsőzetes emelvény áll, a nézők érkezésekor ott foglalnak helyet a jelmezek alapján a legkülönfélébb korosztályba és társadalmi rangba sorolható színpadi alakok. Ők a vurstli közönsége, ők a nép. Ödön von Horváth szövegében és annak bizonyos mértékű kortársításával készült előadásban is található egy szerelmi négyszög, de egyikben sem ez az igazán fontos, hanem a kor- és társadalom rajz, amit ez az előadás megrendítő módon föl is vázol. A hullámvasút csodaként való kollektív figyelésétől a világválság miatti szakításon keresztül az egyre fokozódó és helyenként megmagyarázhatatlan groteszk, sőt abszurd epizódokon át eljutunk a kollektív kurvaanyázásig, ahol egy ország képtelen az ordítozáson kívül másképp kommunikálni.

Az előadás külön erőssége, hogy a majd harminc szereplő mindegyike (akiknek a legtöbbje szinte végig a színen volt) a bizonyos mértékű eltúlzottsággal együtt is nagyon pontosan, erős jelenléttel játszott, ami rendezés egy-egy üresjáratán is átlendítette a nézői figyelmet.

5. nap: Bérháztörténetek 0.1

Az ezen a napon játszott három előadásból mindegyikre nagyon kíváncsi lettem volna, ennek ellenére csak a Bérháztörténetekre jutottam be, de arra legalább kétszer is. Az előadást a Bodó Viktor által nagyjából egy éve életre hívott Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház- és Viselkedés Kutató Intézet – Labor készítette, a társulatvezető rendezésével. Az előadásra abszolút passzol a társulat nevéből is következő kísérleti jelleg, ami egyaránt vonatkozik mind a színházra, mind a viselkedésre, bár ha jobban belegondolunk, akkor ez minden, szakmáját komolyan vevő színházra, társulatra igaz kellene, hogy legyen. És hogy ha még jobban belegondolok, akkor a Szputnyik se talált még meg egyelőre olyat, ami már jó ideje ne létezne. Ennek ellenére, amit laboratóriumi munkájuk során fölmutatnak, az korántsem kevés, sőt.

Az előadás a posztdramatikus színházra jellemző fragmentumokból építkezik, tehát nincs egy nagy ívű dráma, nagy jellemekkel, hanem csak töredékek. Töredékek egy tipikus pesti bérház életéből. Jellemzők még a többnyire hatásosan kivitelezett filmszerű vágások, az erős teatralitás és a reprezentáció gyakori megmutatása, illetve az erre való reflexió. Továbbá a nagyszerű humor.

Csákányi Eszter, Gyabronka József, Lukáts Andor játéka pedig zseniális.

6. nap: Szörprájzparti

Erre a napra csak egy OFF-program jutott, de az olyan, hogy bőven megállná a helyét bármelyik versenyelőadás mellett. A meghívás egy partira szólt, gyülekező a Bóbita bábszínháznál, majd onnan el egy titkos lakásba. A titkosságból nem csináltak nagy truvájt, az előadásból annál inkább. Egy nappali teli emberekkel, kellemes zene szól, málna szörpöt osztogatnak. Alig veszem észre, hogy elhallgat a zene, egy férfi és egy nő beszédbe elegyedik köztünk. Tipikus párkapcsolati évődés. A férfi el a másik nőjéhez, közben telefonál az előzővel. Mindezt egy térben, köztünk. A férfi kiakad, öngyilkossággal fenyegetőzik, ezzel kiakasztja a másik két nőt is. De lehet, hogy csak játszik. Aztán kellemesen kvaterkázik egyet a halállal. A férfi barátai partit szerveznek neki, mi vagyunk a vendégek, számon is kérik, hogy milyen ajándékot hoztunk, mivel készültünk. Végül megérkezik a harmadik nőjével, aztán szívrohamot kap. De lehet, hogy most is csak játszott.

Ilyen játékokból áll Kárpáti Péter darabja, amit a játszókkal közösen rendezett. Semmi tragikus, pusztán mélységesen emberi, és (így) őszinte. Nagy Zsolt meg korosztálya legjobb férfi színésze.

7. nap: Fédra fitness

Tasnádi István xedik Phaidra varriációja, amit aztán meg is rendezett, egy fitnessteremben. Theszeusz kómában fekszik egy gyúrópadon, a Kar két kondizó picsa, a Pap egy személyi edző, Minitaurosz virtuális játékban harcol, Szaurosz gyúr és baszik. Marad még Hippolütosz, aki egy töketlen kis pöcs, uralkodásra teljesen alkalmatlan, meg Fédra, aki le akar feküdni a legalább 30 évvel fiatalabb mostohafiával. Szép kis világ. Ennyit a mitoszokról, meg a nagy héroszokról. A szöveg kiváló, a játék nem különben. Csákányi Eszter alakítása pedig díjat érdemelt volna.

8. nap: A Posztoló az orkán miatt az albiban ragad, de helyette szerkeszti a tumblr-t.

9. nap: Lír; A hét asszonya

Végre látok Zsótért meg Shakespeare-t, ha már a Velencei kalmárra nem jutottam be. A nézőtér egy különböző méretű várfalakkal teli parkos területen van felállítva, közvetlen előttünk pedig két nagy gödör, mely körül fiatal színészek állnak. Zsótér bevezeti az előadást, üvöltözik egy sort, mert az egyetlen szabadon maradt széket nem hajlandó senki sem elfoglalni, végül elkezdődik a játék, majd másfél óra múlva véget ér. Nincsenek dramaturgiai csúcspontok, minden jelenet erős, a színészek precízek, szikárak, akrobatikusak, érthetően és értelmezve beszélnek, és végül elássák magukat. Ja, és Lír nő.

Miért nem másfélórás minden Lear király rendezés?

A hét asszonya szövegét Parti Nagy Lajos kifejezetten Csákányi Eszterre írta. Még valami ezenkívül?