Az Agave Könyvek, amióta létezik a kedvenc magyarországi kiadóim közé tartozik. Már azzal lekenyereztek, hogy elkezdték kiadni itthon a Philip K. Dick életművet, de kiadtak már három Bradbury novelláskötetet és Iain M. Bankssel meg Richard Morgannel is rajtuk keresztül ismerkedtem meg, és akkor még nem is beszéltem a nem sci-fi témájú könyveikről. Ráadásul a túllátnak a tartalmon és mind szerkeztésben, tördelésben, fordításban, mind a borítók kinézetében is törekedtek a legjobbra. Most pedig a Gollancz Sci-Fi sorozatának mintájára elhozzák nekünk a tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusait.
„Az egy dolog, hogy megpróbáljuk rajta tartani a remegő hüvelykujjunkat a nemzetközi könyvkiadás ütőerén, és igyekszünk megtalálni azokat a kurrens szerzőket, akiktől – hogy egy viszonylag friss hozzászólást idézzek – hozzáverhetitek a feneketeket a földhöz. De hát volt itt egy olyan, hogy a sci-fi aranykora, utána meg az újhulláma a 60-as 70-es években, tele zseniális regényekkel, amelyek egy része ugyan megjelent magyarul, más részük viszont sajnálatos módon elkerülte a hazai sci-fi rajongókat.” (Csurgó Csaba, főszerkesztő)
Rögtön július elején meg is jelenik a sorozat első két darabja, amik igazi csemegének számítanak. Mivel én classic-sci-fi geeknek mondhatom magam, rohanni fogok a megjelenés napján, aztán majd jól meg is mondom a véleményem róla, de egyenlőre csak a borító(k) és a történet áll a rendelkezésemre.
Roger Zelazny: A fény ura
A Föld már régóta nem létezik. Egy telepes-bolygón maroknyi ember magához ragadta a technológia irányítását, amelynek révén halhatatlanságot és istenszerű hatalmat szereztek, és hindu istenek alakját felöltve kormányozzák a világot. Egyik társuk azonban megszánja a szolgasorban tartott embereket, és elhatározza, hogy az istenek ellenében is segít rajtuk. Valamikor ő volt Sziddhártha, most pedig úgy nevezik: Démonok Megkötője, a Fény Ura. Ennek ellenére ő jobban szereti a Sam nevet. Roger Zelazny könyve a modern science-fiction egyik kiemelkedő teljesítménye, amelyben egy másik bolygón játszódik újra az egész keleti mitológia.
A. E. van Vogt: A null-a világa
A történet Gilbert Gosseyn-ről szól, egy emberről, aki egy olyan utópisztikus világban él, amelyben az emberiséget felsőbbrendű értelem és mentális irányítás vezérli. Azonban amikor Gosseyn a nagy Gépezet (mely a felsőbbrendűséget állapítja meg) segítségével vizsgáltatná ki magát, rá kell döbbennie, hogy ez a világ csak látszatra olyan, mint amilyennek eddig hitte. A Null-A világának folytatásai a The Pawns of Null-A (1956) - másnéven The Players of Null-A, illetve a Null-A Three(1984).
A Null-A világa először 1945-ben, a John W. Campbell Jr. által szerkesztettAstounding Science Fiction c. magazin rovataként jelent meg. Van Vogt lerövidítette és átszerkesztette a regényt, melyet a Simon and Schuster nevű kiadó adott ki 1948-ban. 1970-ben Van Vogt ismét belejavított (igaz ezúttal csak kismértékben), és egy előszóval is megtoldotta a művet, melyben egyrészt megvédte a sokak által vitatott alkotást, másrészt elismerte az eredeti sorozat hiányosságait.
Mostanra már egészen egyértelmű vált, hogy 2009 a mozi szempontjából a science fiction éve. Lesz. Visszagondolva a kettessel kezdődő évekre fura lehet ezt hallani, hiszen elég sok futurisztikus alkotással kényeztettek el. A mennyiségre tényleg semmi panaszunk nem lehet, tavaly kb. ugyanannyi sci-fi volt, mint idén, ezzel szemben a minőség az eléggé ingadozó. Sajnos a legtöbbjük belebukott a legegyszerűbb sci-fi klisékbe, mint például az időutazás (gondoljunk csak a Nextre, vagy az Időgépre), a klónozás, humanoid robotok (Hatodik napon, Klónok háborúja), és bárgyú, átgondolatlan akciófilmek lettek. Még a megszokott dolgok se működtek rendesen, elég csak a szintén túl látványosra és kevéssé okosra sikeredett Mátrixokra gondolni, vagy arra a bizonyos 2003. augusztus 21-ére visszaemlékezni, amikor sok magyar Terminátor rajongó legszívesebben a kardjába dőlt volna.
Persze, azért voltak olyan filmek, amik jól kihasználták a műfaj adta lehetőségeket, és gondosan átgondolt, következetes történettel, komplex atmoszférával tárták elénk a jövő rejtélyes zegzugait. A 28 nappal később és a 28 héttel később, ugyan korántsem tökéletes alkotások, de egy elég ijesztő világot mutattak be, ami annyira nem is áll távol a valóságtól, bár tudomásom szerint a H1N1-nek nincsenek ilyen következményei (ráadásul a második részben Begbie-t beoltották dühvel, yes). Vagy 2006-ban ott volt az Alfonso Cuarón féle Ember gyermeke, amit nagyon nehéz megunni, tele van olyan dolgokkal, amiket csak sokadjára vesz észre az ember. Az apró részletekből - mint például a menekült-probléma, a kultúramentés, vagy akár az autók minimálisan átalakított kinézete – egy nagyon összetett nem túl távoli (2027) utópia tárul a szemünk elé, ahol a forradalmat egy tangapapucsban kell végigszenvednünk, és sose szívhatunk végig egy cigarettát. Aztán 2007-ben a Man From Earth (amit a port.hu szerint Őslakónak fordítottak, bár sehol nem láttam forgalmazva ezen a néven), ami bebizonyította, hogy ahhoz, hogy valamire ráaggathassuk a sci-fi címkét, nem kellenek speciális effektek, elég egy szoba, pár jól kitalált karakter és egy ütős és koherens történet.
2009-ben végre fellélegezhettek a műfaj rajongói, hiszen szépen lassan kerültek ki a jobbnál jobb science-fiction vonatkozású filmes hírek. James Cameron 12 év után újra játékfilmet forgat, Sam Rockwell egyedül a Holdon, minden idők legjobb képregényének az adaptációja, 2007 legütősebb (és közel legbutább) blockbusterének folytatása, és így tovább. Megpróbálkoztam azzal a feladattal, hogy áttekintsem az évet sci-fi szempontból, összeszedjek minden infót a fontosabb filmekről, képek, trailerek, na meg persze, amiket már bemutattak és sikerült is megnézni, arról valami rövid véleményt összekaparni. Több részre bontottam a dolgot, itt, az első részben lesznek azok, amik érdekesebb megjelenéseknek tűnnek, a második részben pedig a resztli.
50 évet hevert a föld alatt, majd egy építkezésen megtalálták. Szenzáció, breaking news. Persze ez mind csak a körítés. Egy olyan filmmel van itt dolgunk, ami egy abszolút fejhajtás az ötvenes évek camp sci-fi filmjei előtt. A kritikusok általában általánosságban nem értették, hogy minek egy ilyen film. Szép, meg tök jó, hogy R.W. Goodwin (az X-Akták rajongóinak ismerős lehet a neve) ennyire szereti ezeket a szörnyen elkészített, bájos és rendkívül ronda filmeket, de kit fog érdekelni ez 2009-ben. Jelentem engem. Mindig vevő vagyok valami szörnyen rosszra. Ráadásul játszik benne a T-1000-s is. (zárójelben megjegyzendő, hogy a Will és Graceben a férfi címszereplőt alakító csóka is szerepel, de engem ez nem csigáz föl annyira)
Amerikában már kijött, a rottentomatoes-on 35%-on áll, az imdb-n 7.3-on. Amit mi eddig láthattunk belőle, azok a frankó poszter, és a régies kerettel ellátott jelenetek a filmből, mint pl. ez:
(rákattintva megnézhető a többi kép is).
Hogy miért lesz jó? Biztos, hogy el lehet rajta röhögni, valami kellemes más állapotban, főleg ha kellő tisztelettel csinálták direkt rosszra a filmet. Meg talán ez újra kedvet csinál egy kis Ed Woodhoz.
Neill Blomkamp neve nem csenghet senkinek túl ismerősen, bár szerintem milliók látták a munkáit. Ő csinálta a Citröennek a Transformers jellegű reklámját, vagy az igen látványos Halo rövidfilmeket, amiből még a mai napig nem készült film, sokak bánatára. 2005-ben elkészített egy igen érdekes rövidfilmet Alive in Joburg címmel, ami a saját hazájában, a Dél-Afrikai Köztársaságban játszódik. Ahova földönkívüliek települtek be, rettegésben tartva az emberek, viszont óriási nyomorban és kitaszítottságban élnek. Nagyjából ez az alaptörténete a District 9-nak is. Johannesburgban slumokat építenek az idegeneknek és teljesen elszigetelve élnek az emberektől, kitaszítva a társadalomból. Alienapartheid. Mindezt félig dokumentarista stílusban találva, olyan effektekkel, hogy a szánk is eláll (Peter Jackson, mint producer gondolom jó nagy összeget invesztálhatott a filmbe)
Ahogy az mostanában már elvárt egy szép nagy vírus kampány kanyarítottak a film köré. Kezdve a Comic-conon, majd most már nagyon sok helyen. Buszmegállókban (nyilván az USA-ban) könnyű belefutni ilyen hirdetésekbe. Az autópálya fölötti óriásplakátok is a diszkriminációról szólnak. Több oldalt is indítottak, van blog idegeneknek, van oldala a Multi-National Unitednek, akik az idegenek ellen vannak. Ja és persze twitterelnek is.
Eléggé WTF a trailer (főleg az eredeti változat), talán pont ezért is várom annyira a filmet. Meg persze nagyon nehéz ellenállni a vírusnak.
Ugyan ez a film már 2008-ban készült, sőt az angol bemutatója már februárban meg volt (amerikai dátum még nincs, hazai szintúgy), mégis úgy gondoltam, hogy érdemes róla beszélni. Az angol Gerald McMorrow első filmje, a Franklyn két párhuzamos világban játszódik. Napjaink Londonjában és egy csúnya futurisztikus utópiávárosban, aminek neve Meanwhile (Ezalatt). Valahogy a három főszereplő és a két világ teljesen egybekeveredik, így alkotva egy szürreális rémálmot. Nem biztos, hogy túl meggyőző a szinopszisom, de a film előzetese magáért beszél.
Boba Fett kinézetű puskások, óriásholdak, sivatag, orvul támadó zöldfejű valamik. Hát ehhez is érdemesebb megnézni a trailert, azt mondom. Sandy Collora nekivágott az első saját filmjének, eddig olyan filmekhez készített effekteket, mint a Men In Black, a Dogma vagy a Predator 2. Ja, és nem mellesleg ő rendezte minden idők egyik legjobban kinéző rajongói filmjét a Batman: Dead End-et. Állítása szerint a filmje sci-fi thriller lesz, ami arról szól, hogy egy különleges kiképzésű kommandós osztagnak meg kell keresnie és el kell kapni egy szökött lényt. Mindez kisebb-nagyobb politikai és környezetvédelmi felhangokkal, amúgy egy tanulságos interjú (angolul) az io9-on.
Az általam legjobban várt sci-fi az évben. Duncan Jones (a rendező) apja David Bowie. Aki mindig is vonzódott az űrbe, vonzották az alienek és az űr furcsaságai. Úgy tűnik a fia örökölte a vonzalmat a science-fiction felé és az első filmjével (amit ő jegyez íróként is) is áldoz a műfaj oltárán. A történet a Holdon játszódik, ahol Sam (Sam Rockwell), a kormány szolgálatában dolgozó munkás utolsó napjait tölti. Amikor rátálal saját magára, sőt a fedélzeti számítógéppel (hang: Kevin Spacey) sem találja meg a közös hangot. Végre a Moon úgy tűnik visszanyúl a régi hagyományokhoz és egy okosan összetett sci-fi lesz. Kicsit 2001: Űrodüsszeia, kicsit Alien, meg kicsit (remélem) Duncan Jones.
Mutattuk már a posztert és az előzetes, ma pedig figyeljétek később is a mocskot, mert a Sci-Fi Sabbath keretein belül elhozunk nektek egy interjút Duncan Jones-szal és Sam Rockwell-el.
MR. NOBODY
Újabb öregkorból-visszatekintve-újragondolom-az-életemet típusú film. A film főszereplője Nemo Nobody, aki gyönyörű harmonikus életet él, amíg egyszer fel nem ébred 2092-ben. Abban a korban ő a legöregebb ember, és az egyetlen ember, aki még meg tud halni. Innen gondol vissza az életére. Megpróbálja újraértékelni a dolgokat, eldönteni, hogy jól élte-e az életét vagy sem. Egy Belga rendező betörési próbálkozása az amerikai független filmek közé, olyan szereplőkkel, mint Jared Leto (hmm) meg Diane Kruger.
Richard Kelly neve nálam már valamiféle garanciát jelent egy filmnél. Tudom, hogy miit várhatok. Egy friss, újszellemiségű, összetett, érdekes filmet. Ilyen volt a Donnie Darko is, amit anno nagyon szerettem, vagy ilyen a legutóbbi mozija, a Southland Tales. Bár tudom legtöbben pont az ellenkezőjét gondolják róla és beneveznék a csatába, ami a legrosszabb film címért zajlik. De ezt majd máskor.
Most Cameron Diazzal és James Mardsennel forgat Ricard Matheson novella újragondolását (a Twilight Zone-ban egyszer már feldolgozták). Egy pár egy napon kap egy dobozt. Szimpla fekete doboz, rajta egy gomb. Ha megnyomják kapnak 1 000 000 dollárt. Ja, és meghal egy ember véletlenszerűen kiválasztva a Földön. Aztán persze egyre sötétebb és érthetetlen lesz a sztori. Nem nagyon értem a színészválasztást, de már a Soutland Talesnél is beigazolódott, hogy Richard Kelly zseniálisan castingol. Hogy miért Cameron Diaz? Majd megtudjuk. Ráadásul van egy nagyobb kérdés. Te megnyomnád?
Cormac McCarthy egy újabb regényét adaptálják. Igen ő írta a No Country for Old Ment. A The Road egy szörnyen nyomasztó apokalipszis utáni történet, ahol egy apát és fiát követünk végig. Az újraindítás reményében tartanak délnek, hátha ott találnak másokat, akik túlélték. Közben persze mindenféle bandákkal, útonállókkal találkoznak, akik megpróbálják megbontani a köztük lévő kötéléket, de úgy tűnik ketten mindent legyőzhetnek.
A könyvben nem sok párbeszéd van. És csak a fiktív jelenben játszódik, visszatekintések nélkül, nyilván erre a filmnek szüksége van. John Hillcoatban pedig lehet is bízni az ilyen lassan történő, líraibb hangvételű darabok terén. Bár az Ajánlat nem egy kitűnő film, de meg vannak a maga erényei, amit ehhez a történethez is alkalmazhat a rendező. Csúsztatják már egy ideje a filmet, de már van előzetes (reméljük csak a szűk idő meg a hatásmechanizmus miatt akciójellegű), és néhol találni képeket is a filmből.
Na ezek voltak azok a filmek, amiket én teljesen személyes indokaim miatt (amiket részben föltártam, részben nem) a fontosabbnak tartottam. Eredetileg még benne volt a Terminátor és a Transformers újabb része is, amikben sajnos csalódnom kellett. Viszont két hét múlva folytatódik az összefoglaló az én várólistámon hátrébb szereplő helyezettekkel és az animált filmekkel. Azokról már nem fogok ilyen hosszan írni, ígérem.
A mai napon elindítjuk végre régóta dédelgetett „gyermekemet” a Sci-Fi Sabbath-ot. A név azt hiszem magáért beszél. Kéthetente szombat a tudományos fantasztikum rajongóié. A szombat, amikor ömlesztve kapjátok a science fictiont, minden formájában. Ez nem jelenti azt, hogy ilyenkor semmi mással nem foglalkozunk, csak annyit, hogy úgyse fogod észrevenni az egyebet, mert mindent elnyom a jövő és a technika.
A Sci-Fi Sabbath megpróbálja majd minél sokrétűbben figyelni a műfajt. Lesznek különböző film ajánlók, ahol ugyanolyan szerepet kapnak a B-mozik, mint a nagy klasszikusok, vagy éppen feltörekvő tehetségek. Természetesen az irodalom sem maradhat ki a szórásból, a nagy sci-fi ABC-től, a cyberpunkon keresztül, a technohorrorral bezáróan mindennel fogunk foglalkozni. Mint a sci-fi gyakorlati megtestesülései, a technikai újításokról is beszámolunk, ahol tudunk egy kicsit tudományosabban. Nem hagyhatjuk ki azt, ahol mindig is virágzott a fantasztikum, a képregényeket. De ezek mind csak tág kategóriák. A mai nap folyamán a Sci-Fi Sabbath első számában megláthatjátok mit értünk ez alatt az öt betűs rövidítés alatt.
Ki ne kapná fel a fejét a jó magyar borok hallatán? Most mi is felfigyeltünk, hiszen július 3-án 12.00-20.00-ig másodszorra is megrendezésre kerül a VinAgora Borgála, a helyszín pedig az új építésű Vörösmarty téri üvegpalota lesz.
Az egynapos rendezvény keretében megtudhatjuk, hogyan is zajlik egy borverseny, illetve milyen szempontok alapján választhatjuk ki a legjobb minőségi borokat. Nem utolsósorban végig is kóstolhatjuk a borversenyre benevezett több száz bort, boronként mellékelve a versenyen elért részletes értékelésüket.
Ha már ott vagyunk, miért ne vennénk részt egy 50 perces tematikus borkóstolón is, melyen 8-10 féle kiemelkedő eredményt elérő bort ismerhetünk és ízlelhetünk meg egy képzett sommelier előadásában. Ezért a szolgáltatásért persze külön fizetni kell. A tematikus borkóstolások programjaira a borgála honlapján itt, vagy a helyszínen jelentkezhettek (egy része az előadásoknak már betelt, de még semmi sem késő).
Azok a bor iránt érdeklődők, akik már letudták a vizsgáikat, nem a VOLT fesztiválon lesznek, vagy ki tudnak venni egy szabadnapot, látogassanak el a borgálára. Csalódni biztos nem fogunk, művelődni és berúgni viszont biztosan!
Jegyár: 5000 Ft Tematikus borkóstolás: 2000 Ft (előadásonként)
Tegnap kezdetét vette a vasárnap reggelig tartó elektronikus fesztivál a győri Aranyparton. A jegyárak más nyári fesztiválokhoz képest barátságosnak mondhatók (napijegy: 3000.-, bérlet: 6200.-), ez persze adódik abból is, hogy a nagyobb fesztiválokon megszokott temérdek előadó helyett itt mindössze 3 zenei színpad programjából szemezgethetünk.
A felhozatal ennek ellenére sem gyenge, tegnap Palotai után a brit Audio Bullys és a francia DJ Feadz szórakoztatták a még foghíjasnak mondható közönséget (és persze minket - hiszen ott voltunk), de a fesztivál nagyjai még hátravannak, így valószínűleg a rossz idő ellenére is többen zarándokolnak el az utolsó két napra. Ma este Paolo Mojo, Darren Emerson és a Freestylers DJ Set is képviselteti magát az ígéretesnek mondható rendezvényen. A szombati zárónapon a King Unique, Florian Meindl és Oliver Huntemann lesznek az igazán nagy nevek, akik miatt kár lenne otthon maradni.
Aki teheti (és aki szereti) a rossz idő ellenére is menjen, esőtől sem kell annyira megijedni, hiszen a zenei sátrak esőbiztosnak mondhatók. Győr pedig amúgy is megér egy misét!
Éjfél körül jött a hír, elhunyt Michael Jackson. Nem kívánok tipikus nekrológot írni róla, pontról pontra végig venni sikereit (legnagyobb példányszámban eladott lemez stb..), legjobb lemezeit (kezdve a Jackson 5 legnagyobbsikereitől, az Off the Walltökéletesdiszkóslágerein és a Thrillercímadójának mai napig elképesztő klipjén keresztül egészen a Historymegalomántársadalomkritikusdalaiig) vagy épp molesztálós botrányait. Megteszik ezt majd sokan a nap folyamán. Pedig teljesen fölösleges, mert ezeket mindenki ismeri. És ezt értsd úgy, hogy tényleg MINDENKI. Ez az, ami egészen hihetetlen, és felkavaró Jackoval, illetve halálával kapcsolatban. Hogy, aki az elmúlt harminc évben bármilyen szinten is kapcsolatba került a külvilággal, a médiával az ismerte Michael Jacksont, elcsípte valamelyik számát, látta, ahogy kifehéredve, egyre törékenyebben integet csillogó gyémántokkal kirakott ruhájában. Ő volt az ultimate szupersztár. Soha, senki nem volt olyan ismert a popszakmában, mint ő (talán a Beatles fiúk, meg Elvisde ők még a totális médiauralom előtt élték zenitjüket).
Ennek oka pedig roppant egyszerű. Amellett, hogy olyan erős menedzsmenttel rendelkezett, úgy mozgott, olyan gigantikus showműsorokat adott, mint talán senki más rajta kívűl, volt még egy kivételes tulajdonsága: kurva jó dalai voltak. És ez mind, egyszerre senkinek se jött össze. Se Madonnának, se George Michaelnek senkinek. Valami mindig hiányzott a többieknél. Ezért nem volt képes más olyan univerzális hisztériát kiváltani, mint ő. És ezért van az, hogy még a legszőrösszívűbb, legcinikusabb zenekritikusok is elismerik legnagyobb slágereinek zsenialítását.
Amióta feltűnt a hír az interneten, az első RIP-aztakurva tengelyen mozgó hozzászólások után rögtön kialakult egy vita magának a halálesetnek a hatásáról. Arról, hogy minek is tekintsük ezt. „Pusztán” egy kivételes sztár távozásának, vagy esetleg annál jóval többnek, valamiféle korszakhatárnak? A kérdésre nyilván nem adható egyértelmű válasz, de annyi biztos, hogy Michael Jackson volt a legnagyobb alakja a 80-as, 90-es évek gigantikus showbusiness popjának, és nem lenne meglepő, ha az utókor ezen (az egyébként régóta szétforgácsolódó) korszak utolsó, jelképes pillanatának az ő halálát tekintené majd. Ugyanis most fog igazán szembeötleni az a folyamat, ami már eddig is jelen volt, hogy „a szórakoztatóipar legnagyobb állócsillagai folyamatosan lepotyognak, a helyükön pedig senki nincs” (ahogy azt Benei Péter nagyon helyesen írta a tumble-blogján). Akárhogy próbálkozik Justin Timberlake, vagy Rihanna, vagy akárki. Nem lesz itt már egy olyan ember se, aki képes lesz ehhez hasonló reakciót kiváltani az emberekből.
Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen az internet (ami ennek az egész folyamatnak a kiváltója és katalizátora volt), és a letöltésmánia annyi remek zenét, és olyan szintű demokráciát eredményezett az emberek számára, amennyit a Beat it idején még elképzelni sem lehetett volna. Az azonban mindenképp elgondolkodtató, hogy harminc-negyven év múlva melyik zenésznek a halálhírére fognak az emberek New York szerte az utcára vonulni, hogy nemcsak virrasztással, hanem táncolva és énekelve tisztelegjenek előtte, vagy lesz-e olyan előadó, aki miatt a CNN hajlandó lesz több órásBreaking Newst készíteni. És ami a legfontosabb, kinek a halálhíre fogja elérni azt, hogy, ha csak egy napra is, de elsődleges beszédtémát biztosítson a mai világ mikrodarabokra hullását leghűebben tükröző különböző internetes oldalak felhasználóinak? Valószínűleg senki. Ha így nézzük Jacko halála valóban a szórakoztatóipar egy már letűnt korszakának utolsó pillanata.
Az Agave Könyvek, amióta létezik a kedvenc magyarországi kiadóim közé tartozik. Már azzal lekenyereztek, hogy elkezdték kiadni itthon a Philip K. Dick életművet, de kiadtak már három Bradbury novelláskötetet és Iain M. Bankssel meg Richard Morgannel is rajtuk keresztül ismerkedtem meg, és akkor még nem is beszéltem a nem sci-fi témájú könyveikről. Ráadásul a túllátnak a tartalmon és mind szerkeztésben, tördelésben, fordításban, mind a borítók kinézetében is törekedtek a legjobbra. Most pedig a Gollancz Sci-Fi sorozatának mintájára elhozzák nekünk a tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusait.
A Föld már régóta nem létezik. Egy telepes-bolygón maroknyi ember magához ragadta a technológia irányítását, amelynek révén halhatatlanságot és istenszerű hatalmat szereztek, és hindu istenek alakját felöltve kormányozzák a világot. Egyik társuk azonban megszánja a szolgasorban tartott embereket, és elhatározza, hogy az istenek ellenében is segít rajtuk. Valamikor ő volt Sziddhártha, most pedig úgy nevezik: Démonok Megkötője, a Fény Ura. Ennek ellenére ő jobban szereti a Sam nevet. Roger Zelazny könyve a modern science-fiction egyik kiemelkedő teljesítménye, amelyben egy másik bolygón játszódik újra az egész keleti mitológia.
A történet Gilbert Gosseyn-ről szól, egy emberről, aki egy olyan utópisztikus világban él, amelyben az emberiséget felsőbbrendű értelem és mentális irányítás vezérli. Azonban amikor Gosseyn a nagy Gépezet (mely a felsőbbrendűséget állapítja meg) segítségével vizsgáltatná ki magát, rá kell döbbennie, hogy ez a világ csak látszatra olyan, mint amilyennek eddig hitte. A Null-A világának folytatásai a The Pawns of Null-A (1956) - másnéven The Players of Null-A, illetve a Null-A Three(1984). 
Bejegyzések
