2009. jún. 22.

Most tényleg az én anyámat?! #2

Kommentelj, életre-halálra!

A kommentelés intézménye alapjáraton egy nagyon szimpatikus, demokratikus jellegű dolog. Valaki fölrak valamit az internetre, és ad hozzá egy visszacsatolási lehetőséget. Tehát kíváncsi más emberek véleményére. Ezek a más emberek meg teljesen szabadon elmondhatják azt, amit gondolnak az adott valamiről. Sőt, még arra is van lehetőség, hogy az adott dologról véleményükben nem egyező emberek párbeszédet kezdjenek el folytatni. Ergo, értelmesen kommunikáljanak egymással.

Na, hát a magyarországi kommentelési szokásokra úgy nagyáltalában (és óriási nagy ríszpekt a kivételeknek) az előző mondat utolsó három szavából egyik sem áll. Értelmes? Kommunikáció? Egymással? Naneeeem, ez nem az hely.

Nézze meg bárki tetszőlegesen az Index címlapon kinn lévő blogokat, kommentügyileg 10-ből 8-on ugyanaz az a dögunalmas inadekvát ordibálás megy. Gyakorlatilag tök mindegy, hogy miről szól az adott poszt, pillanatokon belül elkezdődik a rohadtgyurcsányorbáncigányzsidónácizás, és senkit nem érdekel, hogy amit leír, azt már millióan netre rótták már, nem számít, a lényeg, hogy minél jobban fröcsögjön, és minél nagyobbat rúgjon a másikba. Ez utóbbi megjelenik a politikától nem átfűtött kommentekben is. Nem tudom hogyan várhatja el valaki, hogy megértsék és tiszteletben tartsák a véleményét, ha közben szarba se veszi a másikat.

Az egyik Mocsok szerkesztő fölvetette minap, hogy össze kellene gyűjteni a legidiótább, legvállalhatatlanabb, legpolitikusabb, leginkább nem az adott témába kapcsolódó kommenteket, majd ezeket transzperensekre kirakva hirdetni, hogy na tessék, így kommunikál Magyarország. A baj csak az az előbbi felsorlással, hogy nagyon nehéz lenne válogatni. Mert szinte mindegyik ilyen.

9 megjegyzés:

  1. ez a végleges banner? vagy abból is csak béta?

    VálaszTörlés
  2. zseniális érzékkel offoltál:) pofázhatok én, pofázhatok én....

    VálaszTörlés
  3. monnyon le a ... aki akar!!!

    csak hogy bizonyítsam az igazadat :D

    VálaszTörlés
  4. Negyedik... ---> Na én pl eztet utálom de nagyon...
    Sosem értettem, miért olyan nagy dolog egy értelmes komment helyett odaírni hogy első...
    Gratulálok mindenkinek, aki ilyenre vetemedik.

    VálaszTörlés
  5. igen Benec, sok ilyen kis finomságra nem tértem ki.

    jameg, még egy tipikus dolog, h a hsz-ek igen nagy százalékában megjelenik egy fikázó-panaszkodó kombó. nem azt mondom, lehet nyugodtan fikázni, meg panaszkodni is, de könyörgöm, legalább a konstruktivitás halvány szikrája legyen már meg bennük.

    VálaszTörlés
  6. Az a baj szerintem ezzel, hogy nem lehet normálisan szabályozni, mert akkor meg már mindenki üvölt, hogy az ő kommentje hova tűnt, meghogy aljas kommunista cenzúra. És akkor ez fogja vinni az egész dolgot.
    Márpedig egy kicsit erősebb kezű felsőbb kontroll nélkül nem működik ez az egész.
    Ott van pl. a Képviselő Funky, baromi jó a kommentelési politikájuk, csak egyetlen egy dolog nem tetszik, mért kell lezárni a hozzászólásokat x db után?

    VálaszTörlés
  7. ajánlom a www.komment.hu-t. azon ritka oldalak egyiket, ahol a kommentelés rendesen működik, nincs kurvaanyázás, gyurcsánytakarodjozás, hanem értelemesen, logikusan felépített hozzászólások.

    VálaszTörlés
  8. én ezügyben csak a két véglet valamelyikét tudom elfogadni: v egyáltalán ne legyen komment, viszont meg ha van, akkor meg cenzúrázás nélkül. és ez utóbbi esetben az lenne a legjobb, ha maguk a komentezők löknék ki, oltanák le a droidokat, esetenként szépen elmagyarázva nekik, h miért sügérség az, amit írtak. csak ugye ehhez is fel kéne nőni...

    és ezügyben van némi aggályom a komment.hu-val, amellett, h az ottani hangnem bőven a normálisabbak közé tartozik. a komment alapjáraton egy webkettes szellemiségű dolog, tehát ne moderálgassanak előre, sztem.
    másrészt meg a komment lényege az azonnali visszacsatolás, akkor ne kelljen már esetenként órákat várnom míg fölkerül a hsz.

    VálaszTörlés
  9. Na most megmutattuk a nagyvilágnak, hogyan kell kommentelni. Akkor a jó édes anyátok! :P ;)

    VálaszTörlés