2009. jún. 23.

a Mocsok megmérettetik

Újra itt van az, amit eddig csak kívülről figyeltünk, és irigykedtünk. Goldenblog 2009. A hvg.hu újra elindítja a blogok éves versenyét. A 10 kategóriában induló versenyen elindítottuk a mi kis három hónapos gyerekünket is, természetesen a kulturális blogok kategóriájában. Holnap kiderül, hogy egyáltalán bejutottunk-e a mezőnybe, és elindul a szavazás, amin egy, a nevezettekből álló zsűri, egy szakmai zsűri és a tavalyi kategória győztes dönti el, hogy ki a legjobb. Lehet, hogy nekünk korai még, de úgy döntöttünk itt az idő, hogy kiderüljön, hogy mások mit gondolnak arról, amit csinálunk.

Pontosan 100 napja vagyunk lelkes alakítói az internetnek. Túl vagyunk 62 bejegyzésen. A számláló fellövése óta volt már majdnem 2000 oldal letöltésünk. Végre elindult a programajánló, sikerült megvalósítanunk három rovattervünket. Elindítottuk személyes kis szelektív (web)hulladékgyűjtőnket. A kis kommunánk a facebookon pedig már 138 tagot számlál. Részt vettünk a Krétakör csapatjátékán, megpróbáltuk kiengedni kreatív energiáinkat.

És ez mind még csak a kezdet. Előttünk a rendes oldalra való átváltás. A cikkek, rovatok, tagek jobb rendszerezése, és természetesen nem csak online üzemmódban fogunk működni, úgyhogy azoknak a programoknak a szervezése is. Folyamatosan javítgatunk, a saját hibáinkból tanulunk és megpróbálunk pozitív irányban fejlődni. Látjuk a hibáinkat is, amit tudunk, az javítjuk, amivel meg nem tudunk mit csinálni, azt meg próbáljuk a virtuális szőnyeg alásöpörni.

Ami viszont számunkra rendkívül fontos az a személyes visszacsatolás. Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, javaslataitokra, ötleteitekre. Ezért ezen a jeles napon kérnénk szépen, hogy „mocskolódjatok” nyugodtan. Fejtsétek ki a véleményeteket a cikkekkel kapcsolatban, az oldal eszmeiségével kapcsolatban. Elég egy „királyok vagytok”, de persze ennél sokkal többet segítene, ha bővebben, konstruktívabban kritizálnátok minket. Ennek legjobb fóruma maga az oldal, ahol nyugodtan kommentelhettek, a regisztrációtól ne ijedjetek meg, írjatok névtelenül, vagy jelentkezzetek be a google-fiókotokkal. Aztán ott van az e-mail címünk (mocsokszerk@gmail.com), amire bármikor szívesen fogadunk jó vagy rossz véleményeket.

Ne kíméljetek!

Mély tisztelettel:

a Mocsok Kultúr Torzó csapata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése