na ezt olvasd ki! #1

Filó Vera – Rob és Top pont még nevet egyet

Kortárs irodalom? Pfúj, érthetetlen, nárcisztikus, lila köd (jajj, ezt a lila ködöt már annyiszor hallottam, hogy kezdem egészen megszeretni:). Kortárs dráma? Előzőek szor kettő, ha van még egyáltalán olyan, hogy kortárs dráma.

Hát kérem szépen, van. Ha nem is virul, de él, siratni nem kell, olvasni meg nézni viszont annál inkább. Mert érdemes. Filó Vera drámáit különösen. Bár ezeket egyelőre inkább csak olvasni lehet, mert eddig meglehetősen kevesen vállalkoztak arra, hogy színpadra vigyék.

A Rob és Top pont még nevet egyet címűből kiindulva ez első nekifutásra talán érthető, de ha egy kicsit is jobban elmélyülünk benne, akkor már annál kevésbé. Ugyanis ha egy szóban kellene összefoglalnom erről a szövegről a benyomásaimat, akkor az az interakció lenne. Ennél jobb terepet erre a színháznál pedig keveset lehetne találni. Na mindegy, nem firtatom tovább a magyar színházcsinálóknak ezt az adósságát, írok inkább magáról a drámáról, lévén az egy icipicit izgalmasabb téma.

A cselekmény: na, hát az nincs. Hagyományos értelemben legalábbis biztosan nincs. Van viszont két perszonázs, Rob és Tot, egy együtt élő óriásplakát rajzoló meleg pár, akikkel meglehetősen furcsa dolgok történnek, de aztán az is lehet, hogy mégsem, ugyanis szinte minden történésnek megkapjuk a cáfolatatát, vagy legalábbis elbizonytalanodunk (meg ők is), hogy a megélt események valójában nem is úgy voltak, vagy éppen sehogy sem voltak. De ha cselekedni nem is, beszélni mindenesetre beszélnek. Sokat és vicceset, tanulságosat meg szellemeset.

„TOT Ezt is loptad. Ez a két nyíl a felirattal valamilyen

mail-artos pacák alkotásrésze...

ROB ...pontatlan információ, pontos lopás, pontos

információ, pontatlan lopás, tovább, tovább, ez a

legfontosabb, ki mit talál ki, úgysem az övé: be lehet

szarni!

TOT Te lopsz!!!

ROB Dehogy lopok, káromkodok! Na és?! Te meg

olvasol!!!”

Menet közben bekapcsolódik még egy szereplő, Kati, a házirobot, aki sajnálatos körülmények között elhalálozik, mert nem lehet megsütni, ja, meg még egy, aki valójában kezdetektől fogva ott volt, ez pedig a szerző. Azt szokták mondani, hogy a dráma az a műnem, ahol nincs narráció; hát itt van. Mégpedig kommentáló, reflektáló, narráló (ójeah) szerzői instrukció formájában, ami nem mellesleg ad egy igen különös ritmust a drámának, és elég sanszosnak tartom, hogy a színpadi megvalósításnak is egy megkerülhetetlen eleme ez.

Tehát jelen van egyfajta szerzői én, ráadásul meglehetősen vicces, játékos formában. A szövegei a többi perszonázséval kiegészülve pedig létrehoznak egy nagyon furcsa (sokszor drogos trippre emlékeztető) gondolati, nyelvi víziót, aminek az érdekessége, hogy nem záródik be, hanem elkezd játékba, interakcióba lépni egy csomó mindennel. Színházi- és drámai konvencióktól kezdve, a nyelvfilózófián át, a popkulturális jelenségektől kezdve a cyberpunkig (nem) bezáróan még egy rakat dologgal.

A dráma külön érdekessége még, hogy teli van számtalan tévesztéssel és elütéssel (rögtön a legszembetűnőbb, hogy a címben Top, a szöveg többi részében pedig Tot szerepel). Ebből a szempontból abszolút campnek tekinthethető a szöveg. Az esetlegességnek, töredezettségnek, az elrontottságnak ilyen erős hangsúlyozása nyílt támadás az Egész, a tökéletesség, a megismerhető, felépíthető, és megérthető valóság ellen.

Akit érdekel, innen letöltheti a drámát.